A szabad hírforrás

Saturday, November 18, 2017

Monthly Archives: szeptember 2013

Kutatók éjszakája országszerte

Több mint hetven intézménynek, közel kétezer programját tekinthetik meg az érdeklődők ma a Kutatók éjszakáján, országszerte több helyszínen. A budapesti központi eseménynek a Dürer Rendezvényház ad otthont, míg Pécsett a Zsolnay-negyed várja a látogatókat. A Semmelweis Egyetem csaknem félszáz helyszínén az érdeklődők egyebek mellett interaktív csoportos újraélesztésen, sebészeti és bonctermi bemutatókon, 3D-s anatómiai programon vehetnek részt. Emellett gyerekeknek szóló videoendoszkópos sebészeti gyakorlat is várja a látogatókat az egyetemen. Az idén húszéves Bay Zoltán Nonprofit Kft. budapesti lézercsarnokában a lézer “ízébe” kóstolhatnak bele az érdeklődők gravírozott sajt és toast formájában, és tükrös fonofóniát is játszhatnak. Szegeden az állati érzékszervekkel, Miskolcon a…

Rizsszem méretű könyvet állítottak ki

Rizsszem méretű könyv is szerepel a skót mikrokönyv-kiállításon, amelyet az edinburgh-i nemzeti könyvtárban mutatnak be. A tárlat a múzeum saját gyűjteményéből állt össze. Összesen 85 apróságot mutatnak be, és nagyon éles szem vagy erős nagyító kell megtekintésükhöz. A tárlat legnagyobb szenzációja a legkisebb könyv, amely mindössze 0,9 milliméter hosszú. 1985-ben készült és húsz éven át volt világcsúcstartó a legkisebb nyomtatott könyv kategóriájában. Hozzá képest szinte gigásziak azok a kötetek, amelyek miniatűr könyvnek minősülnek, a mérethatár ugyanis 7,5 centiméter. Az első könyvapróság még 1475-ben készült, 52 milliméter hosszú és 45 milliméter széles. A kiállítás november 17-ig ingyenesen tekinthető meg. Skócia fontos…

Turczi István román irodalmi díjat kap

A romániai Craiova városban alapított Mihai Eminescu Akadémia nemzetközi költészeti díját kapja Turczi István József Attila-díjas költő, író, műfordító. Az elismerést szeptember 24-én adják át – tájékoztatta az MTI-t szerdán maga az alkotó. A nagy román nemzeti költőről, Mihai Eminescuról elnevezett nemzetközi költészeti díjat 14 éve alapította az akadémia, az elismerést eddig olyan alkotók kapták meg, mint Jevgenyij Jevtusenko költő, Jacques Derrida filozófus, Mateja Matevszki macedón költő, Edoardo Sanguineti olasz költő vagy Justo Padron spanyol költő, esszéista. Turczi István a román nyelven hamarosan megjelenő verseiért kapja az elismerést. A József Attila-díjas alkotónak az idén jelent meg Minden kezdet című regénye,…

Felszámolták az egyik legnagyobb franciaországi illegális cigánytelepet

Szerdán véget ért az egyik legnagyobb franciaországi, illegális cigánytelep felszámolása Lille-ben – közölte a helyi prefektúra. A helyi rendőrség “teljesen bezárta” a Lille déli részén lévő cigánytábort – nyilatkozta a hatóság. Az illegális telepen eddig 750-en laktak, zömében romániai cigányok. A romatelepet a rendőrség július 25-étől kezdve fokozatosan ürítette ki. A romatelep felszámolását a lille-i önkormányzat kérvényére a lille-i bíróság rendelte el. Az indoklásban az állt, hogy a telepen elfogadhatatlanok a higiéniai körülmények, és az ott lakók közbiztonsági kockázatoknak is ki vannak téve. Három család azóta már beköltözött a lille-i önkormányzat által biztosított szociális lakásokba. A polgármesteri hivatal tucatnyi hasonló…

Kábítószerlabort lepleztek le a rendőrök Szegeden

Szintetikus kábítószert előállító laboratóriumot lepleztek le  Szegeden a rendőrök a szombati napon. A police.hu-n olvasható közlemény szerint a rendőrség még szombaton fogott el két férfit Szegeden a Tabán utcában. A 27 éves Sz. József és a 33 éves B. Ferenc ruházatában 141 gramm amfetamin tartalmú fehér port találtak a rendőrök. A nyomozók házkutatást tartottak a fiatalabb férfi szegedi tartózkodási helyén, ahol a két férfi kábítószerlabort üzemeltetett. A lakásban a rendőrök nagy mennyiségben foglaltak le szintetikus drog előállításához szükséges alapanyagokat, amit a hűtőben, illetve lombikokban tároltak. Az elsődleges szakértői vélemény szerint ezekből jelentős mennyiségű, akár több kilogrammnyi kábítószert állíthattak volna elő,…

Százezer munkahellyel van kevesebb Szlovákiában a válság miatt

A válság hatására az elmúlt öt év alatt legalább százezerrel csökkent a munkahelyek száma Szlovákiában, a foglalkoztatottság szintje optimista becslések szerint 2020-ra érheti el a 2008-as szintet – közölte az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű napilap szerdán. Az elmúlt öt év leginkább a szlovák ipart viselte meg, ahol több mint 70 ezer állással van ma kevesebb, mint 2008-ban. A második nagy vesztese a válságnak a mezőgazdaság, ahol is több mint 13,5 ezerrel csökkent a munkahelyek számra. Nem elhanyagolható a kereskedelem és a vendéglátás vesztesége sem, ahol közel négyezer munkahely vált semmivé – állapította meg gazdasági rovatában megjelent cikkében a szlovákiai…

Babos nyerő helyzetből veszített

Babos Tímea 5:0-ás vezetés után két játszmában kikapott szerdán a kínai Cseng Csiétől az 500 ezer dollár összdíjazású kantoni keménypályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében. A viadal honlapja szerint a világranglista 105. helyén álló magyar játékos – aki a keddi nyitókörben a hetedik helyen kiemelt amerikai Varvara Lepchenkót búcsúztatta – villámrajttal 5:0-ra elhúzott, ám a WTA-rangsorban 58. rivális meglepetésre sorozatban hét játékot nyert, és 57 perc alatt hozta a nyitószettet. A 20 éves soproni teniszező a folytatásban sem tudott javítani, 1:1 után ismét elvesztette adogatását, majd 4:4-nél utolérte a hazai versenyzőt, és további egy-egy brékkel jutottak el a rövidítésig. Ebben csak egy…

Leonardo DiCaprio a 28. amerikai elnököt, Woodrow Wilsont játssza

Woodrow Wilson, a 28. amerikai elnök életrajza alapján készül film, amelyben a főszerepet Leonardo DiCaprio játssza majd. A The Hollywood Reporter információi szerint a Warner Bros tárgyal arról, hogy megvásárolja A. Scott Berg: Wilson, the Presidential Biography című Woodrow Wilson életrajzát tartalmazó, napokban megjelent könyvének a filmjogait. A produkciós munkába DiCaprio cége, az Appian Way is beszáll, és Berg, valamint Jennifer Davisson Killoran neve is olvasható lesz a producerek között. Berg múlt héten megjelent könyvét elismeréssel fogadták a kritikusok. Heroikus portrét rajzolt Wilsonról, aki 1913 és 1921 között volt amerikai elnök. Az USA Woodrow Wilson elnöklete alatt szállt be az…

További milliárdos támogatást kap az Operaház

A Magyar Állami Operaház számára 1,1 milliárd forint kiegészítő támogatást ítél meg a kormány a rendkívüli kormányzati intézkedések keretből. A támogatást az Erkel Színház működési költségeire és a dolgozói létszám bővítésére használhatja fel – közölte Hammerstein Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős helyettes államtitkára. A színház menedzsmentje így a kiegészítő támogatással együtt 9,4 milliárdból gazdálkodhat. Hammerstein Judit kiemelte, hogy a nehéz gazdasági helyzet nem lehet ok arra, hogy elhanyagoljuk a kulturális beruházásokat, emellett nagy hangsúlyt tesznek az Erkel Színház rekonstrukciójának a költséghatékonyan kivitelezésére. A helyettes államtitkár méltó gesztusnak nevezte, hogy a színház megnyitóját Erkel Ferenc születésnapjának az évfordulójára, november 7-re teszik….

Az elektronikus játékokról

Az elektronikus játékok egyre nagyobb teret nyernek és a gyerekek, fiatalok idejének jelentős részét lekötik. Ezt látva nem nehéz felismerni, hogy a most felnövő generációnak az értékrendjét, gondolkozását és kultúráját várhatóan jelentősen fogja befolyásolni, hogy mivel is játszott, míg fiatal volt. Az elektronikus játékok fiatalokra gyakorolt negatív hatását hivatott korlátozni a korhatár besorolás. A besoroláskor azonban első sorban azt nézik, hogy a játékban az erőszak illetve a szexualitás milyen mértékben jelenik meg. Éppen ezért fontos, hogy a gyerekek egészséges fejlődésének az érdekében tartsuk be ezeket a korhatár besorolásokat. A háborús, lövöldözős játékok (pl. Splinter Cell) kizárólag 18 éven felüliek számára…