Leonardo DiCaprio a 28. amerikai elnököt, Woodrow Wilsont játssza

Woodrow Wilson, a 28. amerikai elnök életrajza alapján készül film, amelyben a főszerepet Leonardo DiCaprio játssza majd.

A The Hollywood Reporter információi szerint a Warner Bros tárgyal arról, hogy megvásárolja A. Scott Berg: Wilson, the Presidential Biography című Woodrow Wilson életrajzát tartalmazó, napokban megjelent könyvének a filmjogait. A produkciós munkába DiCaprio cége, az Appian Way is beszáll, és Berg, valamint Jennifer Davisson Killoran neve is olvasható lesz a producerek között.
Berg múlt héten megjelent könyvét elismeréssel fogadták a kritikusok. Heroikus portrét rajzolt Wilsonról, aki 1913 és 1921 között volt amerikai elnök. Az USA Woodrow Wilson elnöklete alatt szállt be az I. világháborúba, emellett az ő nevéhez fűződik a Federal Reserve néven létrehozott  központi bankrendszer. Ismert volt arról, hogy támogatta az első világháborút lezáró versailles-i békeszerződést, és jelentős szerepe volt az ENSZ elődjének, a Népszövetségnek a létrehozásában, amiért 1919-ben a Nobel-békedíjjal tüntették ki. Kritikusai ugyanakkor rámutatnak, hogy Wilson nem jeleskedett a faji egyenlőtlenségek megszüntetésében.
A The Hollywood Reporter megjegyzi: az életrajzíró Berg alapvetően pozitív színben láttatja Wilson ellentmondásos alakját, döntően eredményeire helyezi a hangsúlyt, és kevés szót ejt elnökségének hiányosságairól. Wilson személyiségét eltérően ítélik meg a történészek.
DiCapriót legutóbb az F. Scott Fitzgerald regényéből forgatott A nagy Gatsby című filmben láthatta a közönség. Hamarosan a mozikba kerül a Wolf of Wall Street című munkája is, amely az ötödik közös produkciója Martin Scorsese filmrendezővel.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?