A szabad hírforrás

Saturday, November 18, 2017

Monthly Archives: augusztus 2016

Második példány is elkészül a világ legnagyobb repülőgépe

Második példány is készül a világ legnagyobb repülőgépéből, az Antonov AN-225-ösből, miután a gyártó megállapodást kötött a kínai Aerospace Industry Corporation of China (AICC) társasággal a gyártás újraindításáról. A megállapodásban foglaltak szerint a hosszú távú együttműködésnek két fázisa lesz, az elsőben megépítik az ukrán cégnél az AN-225-ös második, modernizált példányát, amelyet a kínai fél fog üzemeltetni. A második szakaszban a gyártást Kínába helyezik át, és ott folytatódik a sorozatgyártás az ukrán lincenc alapján. A Mrija (Álom) néven is ismert AN-225-öst az ukrán tervezőiroda építette meg, első felszállása 1988-ban volt. A 84 méter hosszú, 88 méter szárnyfesztávolságú és 640 tonna maximális…

Idén 110 éves a Montblanc

A világ egyik legelőkelőbb tollmárkája a Montblanc 1906-ban, Hamburgban kezdte a pályafutását. A cég alapítói (Claus-Johannes Voss és Alfred Nehemias) a kezdetektől azt tűzték ki célul, hogy a világ legmegbízhatóbb, legszínvonalasabb írószereit gyártsák. Ezt a magasra tett lécet is szimbolizálja a névadás, így kapta a világ legmagasabb hegyéről a Mont Blanc-ról a nevét. A 20-as évekre a Montblanc tollak már komoly hírnévre tettek szert és úgy tűnt a cég növekedése biztosított. Egy rosszul sikerült gazdasági beruházás azonban 1970-ben mégis törést hozott a cég karrierében, így a csődtől végül a Dunhill mentette meg a Montblanc tollakat, amikor felvásárolta a céget 1977-ben….

Dobja fel a gyerekszobát falmatricával!

Mindenki szeretne olyan szobában lakni, ami megtestesíti a nyugalmat, az otthont. A falmatrica gyerekszobába a legalkalmasabb dolog dekorációra. Csak pár darab falmatrica úgy fel tudja dobni a szobát, mintha újrafestenék. A falmatrica gyerekszobába nem csak a kisgyerekeknek jelenthet boldogságot, hanem minden a szobába belépőnek egy kedves érzést nyújthat. Manapság az interneten lehet találni olyan honlapokat, amik árulnak falmatricát gyerekszobába. Rózsaszín vagy kék, arany vagy ezüst, nagy vagy kicsi, biztosan mindenki meg fogja találni a számára és gyermeke számára a tökéletes falmatricát. Babaszobába is nyugodtan lehet falmatricát tenni. Egyszerűen fel lehet ragasztani a szoba falára a csöppség nevét és nem kell…

John Kasich ohiói kormányzó szerint Trump fia alelnökjelöltséggel kecsegtette

John Kasich ohiói kormányzó azt nyilatkozta egy vasárnapi televíziós interjúban, hogy Donald Trump republikánus elnökjelölt fia a munkatársának jelezte, hogy felkérnék őt alelnökjelöltnek. Az ohiói kormányzó a CNN hírtelevíziónak adott interjújában beszélt erről. Viszont azt nem akarta elárulni, hogy az elnökválasztáson a republikánus elnökjelöltre szavaz-e. Annyit mondott: egyelőre nem áll készen Donald Trump támogatására. Kasich elmondta, hogy nem személyesen keresték meg őt, hanem a munkatársa tájékoztatta őt arról, hogy Trump idősebbik fia, ifjabb Donald Trump felvette vele a kapcsolatot. Az ohiói kormányzó azt mondta: munkatársa arról számolt be neki, hogy nagy felhatalmazású alelnöki pozíciót ajánlottak, részt vehetett volna a belpolitika és…

Rio 2016 – Olasz győzelem férfi tőrben

Az olasz Daniele Garozzo nyerte a férfi tőrözők egyéni versenyét a riói olimpián.     A tavalyi Európa-bajnokság ezüstérmese meggyőző vívással jutott el a döntőig, ahol az elmúlt évben világbajnoki második helyezett amerikai Alexander Massialasnál is jobbnak bizonyult. Két nap alatt két olasz menetelt el a fináléig vívásban, de míg szombaton, női párbajtőrben Szász Emese legyőzte Rossella Fiamingót, addig tőrben már összejött az aranyérem. A harmadik helyért rendezett asszóban a közönség nagy részének szimpátiáját élvező brit Richard Kruse tetemes hátrányból egy tusra, 14-13-ra fel tudott zárkózni a második szakasz végére, de az egyperces szünetet követően az orosz Timur Szafin gyorsan egylámpás találatot…