Kutatók éjszakája országszerte

Több mint hetven intézménynek, közel kétezer programját tekinthetik meg az érdeklődők ma a Kutatók éjszakáján, országszerte több helyszínen.

A budapesti központi eseménynek a Dürer Rendezvényház ad otthont, míg Pécsett a Zsolnay-negyed várja a látogatókat.
A Semmelweis Egyetem csaknem félszáz helyszínén az érdeklődők egyebek mellett interaktív csoportos újraélesztésen, sebészeti és bonctermi bemutatókon, 3D-s anatómiai programon vehetnek részt. Emellett gyerekeknek szóló videoendoszkópos sebészeti gyakorlat is várja a látogatókat az egyetemen.
Az idén húszéves Bay Zoltán Nonprofit Kft. budapesti lézercsarnokában a lézer “ízébe” kóstolhatnak bele az érdeklődők gravírozott sajt és toast formájában, és tükrös fonofóniát is játszhatnak.
Szegeden az állati érzékszervekkel, Miskolcon a tapintható tudománnyal ismerkedhetnek meg a résztvevők, míg a Planetárium közönsége az Uránuszra vezető utat találhatja meg GPS segítségével. Az A38 Hajón zenei workshopok, a Klebelsberg Kultúrkúriában szárazjeges kísérletek színesítik a rendezvényt.
Budapesten rendezik meg a kutatói és szakmai gyakorlati helyek börzéjét, emellett a látogatók megismerhetik többek között a világító élőlények rejtelmeit és hallhatnak a parlagi sasokról, a pécsi Zsolnay-negyedben lesz óriás DNS építés, 3D nyomtatás és túravezetés az emberi test belsejében.
Az Ericsson kutató-fejlesztő központban többek között rendhagyó fizikaórát tartanak közéleti személyiségek részvételével.
A részletes program a www.kutatokejszakaja.hu oldalon érhető el.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?