Tizenkétmilliárdos fiktív számlával próbáltak adót visszaigényelni

Költségvetési csalás kísérlete és magánokirat-hamisítás gyanúja miatt indított eljárást a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV), miután egy szegedi gazdasági társaság egy több mint 12 milliárd forint értékű fiktív számlával próbált általános forgalmi adót visszaigényelni – közölte aBarnáné Horváth Melinda elmondta: a nyomozók ezzel megakadályozták, hogy többmilliárdos kár érje az állami költségvetést.

A felderítés adatai szerint egy szegedi és egy nagykőrösi gazdasági társaság Bács-Kiskun megyei ügyvezetői jegyezték azt a szerződést, amelyben a nagykőrösi kft. vállalta, hogy a szegedi cégnek olyan partnert szerez, amely nagyon kedvező feltételek mellett értékesít cukrot.

Az ígéretben az ország éves cukorfogyasztását meghaladó mennyiségű kristálycukorról, 2010-es árról és tonnánként további száz euró kereskedelmi árelőnyről volt szó.

Ez alapján a szegedi cég egy szlovák társasággal kötött szerződést. Összesen 480 ezer tonna kristálycukor adásvételéről állapodtak meg a felek. A nagykőrösi közvetítő kiállította a közvetítői díjról szóló számlát, amelynek végösszege 12 milliárd 65 millió forint volt.

A szegedi kft. az adóbevallásában ennek alapján 2 milliárd 565 millió forint általános forgalmi adót próbált visszaigényelni, azonban a kísérlet fennakadt az ellenőrzésen. Az adóellenőrök és a pénzügyi nyomozók megállapították, hogy az ügyletben feltüntetett szlovák gazdasági társaság kristálycukorral nem rendelkezik, sőt valójában nem is működik. Az is kiderült, hogy az ügyletben szereplő cégek nem szándékoztak kristálycukorral kereskedni.     NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-vel.

A NAV pénzügyi nyomozói több helyszínen házkutatást tartottak, a szerződő ügyvezetőket költségvetési csalás kísérlete és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A bíróság a gyanúsítottakat akár 10 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetheti.

Forrás: MTI – 2013.06.19.

Szólj hozzá!