Vajon vásároljunk -e kanapéágyat?

Életem egyik nagy dilemmájához jutottam: vajon a különköltözésemkor milyen bútorokat vigyek magammal, és miből vegyek inkább újat? Végül mindent mérlegelve úgy döntöttem, hogy új ágyat veszek. Egyedülállóként viszont komolyan át kell gondolni, hogy milyen ágyat vásároljunk – személy szerint elég sok mindent átgondoltam, és arra jutottam, hogy a legjobb választás jelenlegi életemben talán a kihúzható kanapé lesz. 

Ezt természetesen úgy mondom, hogy még sosem használtam ilyet, és ez lesz az első ágyam, amit saját magam vásárolok.

Mégis úy hiszem, hogy jól fogok járni vele, ugyanis igencsak hosszasan utánaolvastam a témának. Elsősorban arra ügyelek majd a vásárlás során, hogy ne olyan ágyat válasszak, mely nem rendelkezik ágyneműtartóval, illetve olyant, melyet csak úgymond “ki kell kattintani” fekvő módba, hanem olyat, amit szépen ki kell hajtogatni, az ágyneműtartós részét ki kell húzni, és arra kifektetni a vlós matracanyagból készült matracokat, illetve aikor összehajtogatjuk akkor is normális, csak kanapéként.

Úgy hiszem, hogy az ilyen kanapéágyak elsősorban azoknak az egyedülállóknak tökéletesek, akik egy inci-finci lakáslában élnek, mely egy légterű mondjuk, és melyben gyors megoldást jelent, haa nappali könnyedén átvarázsolható hálóvá.

A fent említett kattintós kanaék hátránya, hogy rengeteget kínlódik az ember, aki rajtuk fekszik, mert röviden szólva kényelmetlenek. A kihúzhatóak ugyani ilyenek, ezeket nem arra ervezték, hogy az ember állandóan rajtuk aludjon, hanem, hogy néha-néha ha vendég jön, akkor legyen használva. A kihajtogathatós verzió azonban olyan kanpé, mely kényelmes lehet, az igazi matracai miatt. Nappal összecsukva, pár szép díszpárnával szépek, este pedig amikor kinyitjuk kényelmes ágy.

Vélemény, hozzászólás?