A szabad hírforrás

Friday, April 19, 2024

Content Tagged "jobbik"

Jobbik-Fidesz együttműködés a parlamentben!?

Hamarosan zárul az Országgyűlés első félévi munkája. Ennek kapcsán a Policy Agenda megvizsgálta, hogy a 2010 óta működő parlamenti törvénygyár mennyire enged az ellenzéki pártoknak teret. Az adatok azt mutatják, hogy ellenzéki oldalon a Jobbik a kormánypárti „kedvenc”. A Fidesz-KDNP kormánypárti többség parlamenti munkáját kevéssé jellemzi a nemzeti együttműködés eszméje. A ciklus eleje óta eltelt időszakban mindössze 2 olyan ellenzéki képviselők által beadott törvényjavaslat volt, amelyet végül, ugyan kisebb módosításokkal, de elfogadott az Országgyűlés. Jellemző módon ezek közül a családi napközik óvodai nevelési tevékenységét lehetővé tevő módosítás, melyet két LMP-s képviselőnő adott be, egy korábbi kormányoldali módosítás korrekciója volt. Azaz…

Szegedi Csanád perli a Jobbikot

Több jobbikos képviselő és a Jobbik lapja ellen is pert indít becsületsértés miatt Szegedi Csanád, aki tavaly lépett ki a Jobbikból, miután kiderült, hogy zsidó származású – tudta meg az [origo]. Novák Előd alelnöknek például azért kell pénteken bíróság elé állnia, mert azt mondta, hogy Szegedi soha nem lehetett volna a Jobbik alelnöke, ha tudják, hogy zsidó. Szegedi azt mondta, egyértelművé akarja tenni, hogy nem lehet következmények nélkül sértegetni, és milliós kártérítéseket vár az egykori párttársaitól. Pénteken kezdődik a Fővárosi Törvényszéken az a becsületsértés miatt indított per, amelyet a volt jobbikos Szegedi Csanád indított egykori párttársa, Novák Előd alelnök ellen…

Eltüntek a jobbikos polgármester menetlevelei

Eltűntek a gyöngyöspatai önkormányzattól Juhász Oszkár polgármester szolgálati autójának 2011-es menetlevelei, így sosem fog kiderülni, hová autózott Juhász több ezer kilométert a falu pénzén. A belső vizsgálat eredménye szerint mindezért a korábbi jegyző a felelős. Kissé árnyalja a képet, hogy a vizsgálatot lefolytató új jegyzőről úgy hírlik, Juhász híve. Az ATV szerkesztősége tavaly ősszel igényelte a 2011-2012-es közérdekű adatokat – benzinszámlákat és menetleveleket – a gyöngyöspatai polgármester, a jobbikos Juhász Oszkár használatában álló személygépkocsiról. A dokumentumok egy részét megkaptuk, azonban a 2011-es menetlevelek továbbra is hiányoznak, így nem tudható, hová autózott több ezer kilométer a falu polgármestere közpénzből. Az eltűnt…

Tízezrek tüntettek a fasizmus ellen

December első vasárnapjának a délutánján a rossz idővel dacolva tízezrek vonultak fel a Kossuth térre, hogy kifejezzék a fasizmus elutasítását. A tüntetés kirobbantója Gyöngyösi Márton Jobbikos képviselő antiszemita kirohanása volt, amikor is a zsidók listázására buzdította az ország vezetőit. A hitleri időszakot idéző listázási ötletre adott válasz volt a Kossuth téri NEM (Neonáci Ellenes Mozgalom) tüntetés. Ennek egy összefoglalóját láthatja itt.

Válságban a Jobbik

Szegedi Csanád zsidó származásának kiderülése és az ügy által kavart viharok komoly belső válságot eredményeztek. A Jobbik 2006 óta – akkor vette át a párt vezetését Vona Gábor – a legsúlyosabb válságát éli át. A párt legerősebb emberei között tört ki konfliktus, és ez a konfliktus akár szét is szedheti a Jobbikot – mondta a Heteknek Krekó Péter. A Political Capital kutatási igazgatója, radikalizmuskutató ugyanakkor hozzátette: bár nem szokványos, hogy egy viszonylag jó támogatottsági mutatókkal rendelkező ellenzéki pártban ilyen horderejű ügy robbanjon ki, másrészről viszont éppen ez a még mindig meglévő támogatottság biztosíthatja a párt egyben maradását. Korábban is kiváltak…

Közösen turnézott Erdélyben a Fidesz és a Jobbik

Fideszes és jobbikos parlamenti képviselők is fölszólaltak a székelyföldi Borzonton, az Erdélyi Magyar Ifjak által szervezett ifjúsági táborban. Az Erdélyi Magyar Ifjak által nyolcadik alkalommal megrendezett táborban a Fidesz részéről Kőszegi Zoltán és Ékes Ilona képviselők, a Jobbik részéről Vona Gábor pártelnök és Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke, valamint Szávay István képviselő tartott beszédet. A nemzetpolitikai műhelyként és fesztiválként szervezett EMI-tábor fősátrában szombaton a magyar nemzetpolitikáról, az idei Kárpát-medencei választásokról és a Jobbik politikájáról hangzottak el előadások. Forrás: MTI