Saját szerver elhelyezése külsős szolgáltatónál

Külsős szolgáltatóban akkor érdemes elkezdeni gondolkodni, ha már rendelkezünk saját szerverrel vagy szerverekkel, de nem akarjuk magunkra vállalni az ezzel járó költségeket.

Azoknak is, akiknek nincs feltétlenül szükségünk a szerver üzemeltetésével kapcsolatos ügyféltámogatásra, ideje elgondolkozniuk azon, hogy vajon mennyivel költséghatékonyabb megoldás, ha a saját szerverüket szerverhotelbe helyezik.

A szerver külső szolgáltatónál való elhelyezése sok szempontból előnyös döntés

Vegyük sorra, miért is érdemes amellett döntenünk, hogy egy professzionális szolgáltató, például a Doclernet látja el a szervereink hosztingját. Már maga az, hogy egy komolyabb szerver folyamatosan be van kapcsolva, hatalmas mértékben meg tudja dobni a villanyszámlánkat.

Főleg fontos, hogy a szervernek egy a működéséhez ideális helyet is kell biztosítani, aminek a kialakítása nem feltétlenül költséghatékony, amennyiben ezt csupán pár eszköz miatt végeznénk el.

Nyilvánvaló módon, sokkal jobban megéri ugyanazon ideális helység kialakítása, amennyiben több szervert szeretnénk házon belül üzemeltetni, de sok épületben nincs erre megfelelő lehetőség. Persze ott a másik eset, amikor egy nagy mennyiségű parkot szeretnénk üzemeltetni, de nincs meg rá a megfelelő helyünk, továbbá nincs is lehetőségünk kialakítani az ideális környezetet.

Ilyen szempontokat figyelembe véve nagyon jó, ha megspóroljuk a saját adatközpont fenntartási költségeit és körbenézünk, hogy milyen szerverhotelek állnak a rendelkezésünkre, ahol professzionális mérnöki felügyelet alatt üzemeltethetjük szervereinket.

Ezen felül számos előnye van a szerverek kihelyezésének

A legszembetűnőbb előny mind közül az, hogy egy szerver elhelyezésénél elsődleges szempont a tiszta és biztonságos környezet. Amikor azt mondjuk, hogy tiszta, ott csíra- és spóramentes, szabályozott hőmérsékletű, portalan környezetet értünk.

A biztonságot egyfelől a fizikai védelemre, másfelől a hálózat biztonságára értjük, nem csak az üzemi körülmények meglétére. A szerverek redundanciája, azaz visszaállíthatósága és üzemi szünetmentessége csak további plusz lehet ezen érvek sorához.

De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a szerver kihelyezése fix havidíj ellenében történik, tehát előre tudunk kalkulálni azzal kapcsolatban, hogy milyen költségekkel fog járni szerverünk üzemeltetése. Hatalmas előny a szerver működésének folyamatos monitorozása így sokkal kisebb az esélye a nem kívánatos és be nem tervezett leállásnak.

Tehát számoljunk utána, megéri! Fix, alacsony havidíjért egy biztosan működő, időtálló szolgáltatást kapunk. Érthető, miért választja a legtöbb kis cég ezt a lehetőséget.

Szólj hozzá!