Nagy volt az érdeklődés a Múzeumok éjszakájára

Június 21-én az idei évben is megrendezésre került a Múzeumok éjszakája, amelyben 432 intézmény vett részt és a látogatók száma alighanem az eddigi legmagasabb volt.

A Múzeumok éjszakájában többek között múzeumok, könyvtárak, levéltárak, művészeti, közművelődési intézmények, kulturális örökségi helyszínek, műemlékek vagy civil szervezetek háttérintézményei vettek részt. Hoppál Péter elmondása szerint Budapesten a Szépművészeti fogadta a legtöbb – 15 ezer – látogatót, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba 11 ezer 200-an tértek be, míg a Magyar Nemzeti Galéria látogatottsága 8 ezer fölött volt. A vidéki helyszínek közül kiemelt érdeklődés volt a miskolci Herman Ottó Múzeum iránt, amely csaknem 20 ezres közönséget vonzott, valamint a szegedi Móra Ferenc Múzeum iránt, amelyben 15 ezer látogatót regisztráltak.

Szólj hozzá!