Közel 200 ezren látogatták meg a Mucha-plakátok kiállítását

Több mint 176 ezer érdeklődője akadt annak a prágai tárlatnak, amelyen Alfons Mucha, a szecesszió cseh festője és grafikusa plakátjai kerültek bemutatásra.

A kedden záró nagyszabású kiállítás április 10-től volt látogatható a prágai Vigadóban (Obecní dum).
A kiállítás rendkívüli sikerét a prágai sajtó szerint a gyűjtemény történetének is köszönheti, ugyanis a plakátokat Ivan Lendl, az 1986-ban az Egyesült Államokba letelepedő egykori cseh teniszbajnok gyűjtötte össze. Emellett kiemelendő, hogy a gyűjtemény első ízben pont Prágában lett kiállítva, valamint rendkívül nagy reklámkampány is kapcsolódott hozzá.
A Mucha-plakátok kiállítását átlagosan napi 1060 ember nézte meg.
Alfons Mucha 1894 és 1935 között készítette, sajátos stílusú 119 plakátját, amelyből 116 volt látható most Prágában. A kiállított plakátok többsége a Polgármesteri szalonban kapott helyet, amelynek falait szintén Mucha-festmények díszítik.
Prágai szakértők szerint a gyűjtemény értéke mintegy 60 millió koronára – azaz több mint 600 millió forintra – tehető. A világon ez a legnagyobb Mucha-plakát-gyűjtemény.
A kiállításra Ivan Lendl is hazalátogatott. A megnyitón a teniszlegendát lánya, Marika képviselte.
Az egykori sztárteniszező korábban a prágai közszolgálati rádiónak azt mondta, hogy a hiányzó három plakátból egy-egy New Yorkban, illetve Hamburgban található múzeumban, míg a harmadikról nincs információja.
Alfons Mucha (1860-1939) a 19-20. század fordulóján a művészek akkori Mekkájában, Párizsban élt. Nemzetközi sikerét Sarah Bernhardtnak, a századforduló egyik legnagyobb és legismertebb színésznőjének köszönhette.
Bernhardt 1894 karácsonyán festőművészt keresett, hogy elkészítse neki a Gismonda című színdarab plakátját, mivel nem tudta elérni azt a művészt, akivel korábban dolgoztatni szokott. A megbízást Mucha kapta. Más alkotásokkal összetéveszthetetlen plakátjai olyan nagy izgalmat keltettek Párizsban, hogy rövid időn belül szinte mindet leszedték, ahol csak kirakták őket: a cseh művész ezzel világhírnevet szerzett, és ő lett a Belle Époque legkeresettebb plakátfestője.
Prága után a Mucha-plakátokat Lendl szülővárosában, a morva-sziléziai Ostravában állítják ki, majd nyugat-európai turné következik. Japán, Kína és Oroszország is érdeklődött már a kiállítás iránt.

Szólj hozzá!