Kezdődik a IV. Thália Humorfesztivál

Ma kezdődik a IV. Thália Humorfesztivál: a vasárnapig tartó rendezvény öt napja alatt tíz előadás látható a budapesti Thália Színházban.

A produkciókat öttagú zsűri értékeli, amelynek tagja Nagy Katalin, a Vasárnapi Újság felelős szerkesztője, Farkas Anita, a Magyar Demokrata kulturális újságírója, Fekete Péter miniszteri biztos, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft.  ügyvezető igazgatója, Stumpf András újságíró, publicista, a Mandiner főmunkatársa, valamint a közönség soraiból kiválasztott Czagány Judit tanár. A fesztivál március 1-jei díjátadóján az előadások alkotói öt díjat és egy különdíjat vehetnek át.
A fesztivál zárónapján a Miskolci Nemzeti Színház produkcióját, Keszég László rendezésében Dürrenmatt A nagy Romulus című darabját tűzik műsorra, emellett a Pinceszínház előadásában Tasnádi István Finito (Magyar Zombi) című darabját játsszák, amelyet Tasnádi Csaba állított színpadra.
A színház előcsarnokában az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet fotótárának válogatásából készült kiállítással várják az érdeklödőket. A nagyszínpadi előadások előtt zsonglőr és bohóc – a Fővárosi Nagycirkusz Fesztikon című produkciójának fellépői – szórakoztatják a közönséget.

 

Szólj hozzá!