A Jurassic World a filmtörténet eddigi harmadik legnagyobb kasszasikere

A Titanic és az Avatar mögött a Jurassic World lett a filmtörténet eddigi harmadik legnagyobb kasszasikere – számolt be róla csütörtökön a Variety.com.

A dinós thrillerre már több mint 1,52 milliárd dollárért váltottak jegyet a nézők világszerte, ezzel lehagyta a 2012-ben bemutatott Bosszúállókat, amely 1,52 milliárd dollárt söpört be a mozikasszáknál.
A Jurassic Worldöt gyártó Universal filmstúdió idén már a Halálos iramban 7. című filmjével is bejutott a milliárdosok klubjába: az autós produkció 1,51 milliárd dollárt keresett.
A Jurassic World észak-amerikai bevétele 614,3 millió dollár volt, ezzel a negyedik olyan film lett a térség piacán, amely átlépte a 600 millió dolláros álomhatárt. A produkció nemzetközi bevétele emellett 907,3 millió dollárra rúg.
A Colin Trevorrow rendezésében forgatott őslénymozi fő szerepeit Chris Pratt és Bryce Dallas Howard alakította. A sorozat előző epizódja, a Jurassic Park III. több mint egy évtizeddel ezelőtt hódított a filmszínházakban.
A Jurassic World csak Japánban nem debütált még, ott augusztus 5-től vetítik a mozik. Mivel Amerikában és Kínában – a két legnagyobb piacon – már kifulladni látszik a produkció, szakértők szerint nem valószínű, hogy befogná a Titanic 2,18 milliárd dolláros vagy az Avatar 2,79 milliárd dolláros bevételét.

 

Szólj hozzá!