Fidesz kontra alkotmányvédők

A polgári engedetlenség a normális tiltakozás módjának számít. Bár ezek általában jogellenes cselekedetek, mégis bizonyos értelemben a demokrácia része – mondta Hack Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A Hack Péter kifejtette: a polgári engedetlenség alapvetően jogellenes cselekedet, mert valamilyen fontos ügyre úgy próbálják felhívni a figyelmet, hogy jogszabályokat sértenek. A szakember hozzátette: a Fidesz felháborodás meglepő a székházfoglalással kapcsolatban, hiszen a kordonbontás és a 2002-es hídfoglalás is hasonló akció volt.

Hack Péter szerint a székházfoglalás nem volt erőszakos, hiszen a tüntetők csak bemásztak egy kertbe. A később megérkező önkéntes verőemberek viszont erőszakkal távolították el a demonstrálókat, amivel önbíráskodást vagy kényszerítést követtek el – magyarázta.

A jogász elmondta: az ügy, amiért a tüntetők kiálltak nagyon súlyos, a Fidesz pedig nem méri fel, hogy mennyire komoly a helyzet. Hack Péter kijelentette: a negyedik alaptörvény módosítással a kormány egy nagy pofonba készül belefutni. Hozzátette: ezzel az alkotmányt fosztják meg attól, hogy alkotmánynak lehessen nevezni.

A szakértő azt mondja, a magyar törvényhozás visszaél a helyzetével és felülírja az Alkotmánybíróság döntéseit. A kormány az összes fontos uniós intézménnyel is szembe megy, ami teljesen ellentétes a nemzeti érdekkel – fogalmazott. Hack Péter emlékeztetett: Magyarország két éve konfliktusban van az Európa Tanáccsal, és most, amikor konszolidálódott volna a viszony, a kormány az arcukba vágja az ajtót.

A jogász elmondta: ezzel azt kockáztatjuk, hogy az ET megindítja a monitoring vizsgálatot Magyarországgal szemben, amire még egyetlen uniós ország esetében sem volt példa. A szakember hozzátette: az ország ezzel semmit sem nyerhet.

Forrás: ATV

Szólj hozzá!