A szabad hírforrás

Thursday, April 30, 2026

Belföld

Aláírásgyűjtés indul Normafáért

Aláírásgyűjtésbe kezdett az LMP Normafára tervezett síparadicsom megvalósítása ellen. Szél Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az Orbán-kormány „nemzeti síparadicsomot” akar csinálni a XII. kerületben, ezért már elfogadták az ehhez szükséges törvényt is a Parlamentben. Ez azonban sérti az állampolgárok egészséges környezethez való jogát, mivel a beruházás megvalósulása károsítja a környezetet, és a döntéshozatali szabályokat sem vették figyelembe, mivel semmilyen hatástanulmány nem volt a törvény elfogadásakor. Az LMP szerint az is elfogadhatatlan, hogy a lakossággal érdemi konzultáció nem történt a beruházásról. Az LMP pártalapítványa azért, hogy “tiszta helyzetet teremtsenek” a politikusok, konferenciát szervez, amelyre meghívják a…

Kábítószer-készítőket fülelt le a TEK Budapesten

A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai három férfit tartóztattak le, akik pszichoaktív anyagokat állítottak elő egy budapesti lakásban a XVIII. kerületben – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján szombaton. A csütörtökön elfogott gyanúsítottak huzamosabb ideje különböző ázsiai eredetű, az Európai Unió országaiba bejuttatott, majd onnan Magyarországra postai úton megküldött pszichoaktív anyagokat felhasználva új pszichoaktív anyagokat gyártottak, és azokkal kereskedtek. A közlemény szerint az egyik férfi gépjárművének átvizsgálásakor a nyomozók egy Angliában feladott csomagot találtak, amely körülbelül 1,5 kilogramm új pszichoaktív anyagot tartalmazott. A férfi lakóhelyén megtartott házkutatáskor új pszichoaktív anyag gyártásához szükséges labort, keverő- és aprítógépeket, mérlegeket, 4,5 millió forint készpénzt, valamint…

Fidesz szerint a bukott baloldal saját személyi ambícióival van elfoglalva

Az MSZP választmányi ülése és a DK kongresszusa ékesen bizonyítja, hogy a bukott baloldal saját személyi ambícióival van elfoglalva – mondta sajtótájékoztatóján a Fidesz szóvivője szombaton Budapesten. Hoppál Péter véleménye, hogy az MSZP, a DK és az Együtt-PM, illetve ezen pártok vezetői hónapok óta a pozíciók elosztásán marakodnak. A két szombati ellenzéki pártesemény másik erős üzenete, hogy a baloldalon semmi nem változott. Együtt vannak a hazájukat eláruló szocialisták, a szobordöntögető és erőszakos Bajnai Gordon vezette párt, valamint a szemkilövető Gyurcsány Ferenc és az általa irányított DK – vélekedett Hoppál Péter. A Fidesz szóvivője hozzátette: Mesterházy Attilának, MSZP elnökének bocsánatot kell…

Orbán Viktor: “Egyre fontosabbnak tartom a nemzeti szuverenitást”

Orbán Viktor kiemelte a The Daily Telegraph-nak adott interjúban, hogy egyre fontosabbá válik a nemzeti szuverenitás, és ma a kulcskérdés az, hogy “ki kormányoz bennünket”. A miniszterelnök elmondta, hogy véleménye szerint sokkal fontosabb, mint valaha, hogy “önállóan megálljunk a saját lábunkon”. Az interjút készítő tudósító, Charles Moore szerint a magyar kormányfő támogatja David Cameron brit miniszterelnök törekvéseit az európai szabályok módosítására. Moore idézete szerint Orbán Viktor kijelentette, hogy “végső soron egy új alapszerződésre lesz szükségünk”. A magyar miniszterelnök a brit törekvésekhez csatlakozva kíván ellenállni “a nemzeti szuverenitást felemésztését” célzó brüsszeli törekvéseknek – áll az interjút ismertető cikkben. Nagy-Britanniával ellentétben a…

Kokaincsempészt fogtak a magyar nyomozók

A gyanú szerint a gyomrában, 47 kapszulában csempészett Magyarországra 621 gramm kokaint egy venezuelai férfi – áll az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának a rendőrség honlapján olvasható tájékoztatójában. A nyomozók a csempészt és a kokaint átvevő két férfit is letartóztatták. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) fogva tartásuk mellett folytat eljárást kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt egy 58 éves venezuelai, egy 47 éves horvát és egy 40 éves montenegrói állampolgár ellen. A rendőrség információi szerint a venezuelai férfi néhány napja egy józsefvárosi panzióban adta át a kábítószert a két vevőnek. A dél-amerikai csempészt még a panzióban elfogták a nyomozók,…

Bolyai matematika csapatverseny több mint 34 ezer résztvevővel

Pénteken megrendezésre került a Bolyai matematika csapatverseny megyei és körzeti fordulója, amelyen több mint 34ezren vettek részt a Kárpát-medence több mint 150 településén. A döntőre novemberben kerül sor. A 3-8. osztályosoknak szervezett megmérettetésen négytagú csapatok vesznek részt a hazai és határon túli versenyhelyszíneken. A csapatoknak 13 feleletválasztós feladatot és egy részletes kidolgozást igénylő feladatot kell megoldaniuk 60 perc alatt. A november 23-i Kárpát-medencei döntőn először a péntekihez hasonló írásbeli fordulón méri össze tudását a továbbjutó mintegy 250 csapat. Közülük a legjobb 48 csapat még aznap szóbeli fordulón, zsűri és közönség előtt dönti el a végső sorrendet. Az ország legnépszerűbb csapatversenyét…

Bankrablás Budapest XI. kerületében

Egy középkorú férfi fegyvernek látszó tárggyal rabolt ki Budapesten, a XI. kerületben egy pénzintézetet pénteken. Bognár Kinga, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője elmondta, hogy a 170-175 centiméter magas férfi nem sokkal dél előtt lépett a Törökugrató úton lévő pénzintézetbe, ahol a bevételt követelte. Miután az alkalmazottak ezt átadták neki, az elkövető elmenekült a helyszínről. A BRFK tájékoztatása szerint a férfi fekete sportcipőt, világos nadrágot és sötét kapucnis kabátot viselt. Napszemüveget hordott, arcát pedig egy fekete sállal takarta el. Forrás: MTI

Fidesz: a szocialisták vesztegették tétlenül az időt

A Fidesz közleményt adott ki, amelyben reagált az MSZP állítására. A Fidesz szerint az MSZP valótlant állít, mivel nem a jelenlegi kormány, hanem az előző, baloldali kabinetek vesztegették el az időt az oktatás területén. Hangsúlyozták: a szocialisták két kormányciklus alatt egyetlen dolgot sem csináltak meg abból, amit most ígérgetnek. Sőt, a Fidesz szerint ígéreteikkel ellentétben a gyermeket nevelőket munkanélküliséggel és magas adókkal sújtották, “a pedagógusokat létbizonytalanságba taszították, a bölcsődéket bezárták”. A jelenlegi kormány ezzel szemben a gyermekes családok megélhetését adócsökkentéssel és rezsicsökkentéssel segíti. Ráadásul novembertől a 11,1 százalékos rezsicsökkentésnek, januártól pedig a családi adókedvezmény kiterjesztésének köszönhetően még több pénz marad…

MSZP: a kormány oktatáspolitikájának a legnagyobb vesztesei a gyerekek

Az MSZP véleménye szerint az elmúlt négy év kormányzati oktatáspolitika teljesen értéktelen volt, a legnagyobb veszteseinek a gyerekek számítanak. Erről Bangóné Borbély Ildikó, a szocialista párt elnökségi tagja kijelentette, hogy az elmúlt kormányzati ciklusban a gyerekek tankönyve és a pedagógusok béremelése mellett gyerekek és a szülők is elvesztek az oktatás új rendszerében. Jelenleg sem a szülők, sem a diákok nem értik, mi zajlik az oktatásban, a magát családbarátnak mondó kormány ugyanis erőszakkal kiszakítja a gyerekeket a családokból, így az átalakítások legnagyobb vesztesei az általános iskolák első osztályosai és azoknak a szülei. Esetükben ugyanis egy hónap után derült ki, hogy az…

Hódmezővásárhelyi kenderültetvényt találtak a rendőrök

Tíz tőből álló kenderültetvényt lepleztek le a rendőrök egy hódmezővásárhelyi ház hátsó udvarában. Az ültetvény tulajdonosa a készítendő kábítószert eladni szándékozott – áll a a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének nyilatkozatában. A police.hu-n olvasható közlemény szerint a Nyár utcai házban szerdán tartott házkutatás során a hátsó kertben tíz tő kifejlett kendernövényt foglaltak le. A gyanúsított bérelte a területet. Kihallgatásakor részletes beismerő vallomást tett, elmondta, hogy a kendernövényeket fel szerette volna dolgozni, majd az értékesítésből akart pénzhez jutni. A terület tulajdonosa ellen is kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás – közölte a szóvivő. MTI