A szabad hírforrás

Thursday, April 30, 2026

Belföld

Megszökött egy fogoly Miskolcon, de elkapták

Három órába sem telt elfogni azt a szökött foglyot, aki előzetes letartóztatásban, orvosi kezelése után, megbilincselt kézzel lépett olajra Miskolcon. Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a férfi csütörtökön este fél nyolckor, orvosi kezelését követően “a rendőri felügyelet alól kivonta magát” és előre bilincselt kézzel egy miskolci kórház területéről megszökött. A rendőrök három órán belül elfogták, és fogolyszökés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást a 19 éves szendrői K. Máté ellen. MTI

Árokba borult egy gépkocsi Szabolcsban, hárman megsérültek

A 4922-es úton árokba csúszott és felborult egy autó Győrtelek és Nagyecsed között péntek reggel, egy utas súlyosabban és ketten könnyebben megsérültek. A műszaki mentés és a helyszínelés idejére teljes útzár van érvényben – közölte a megyei katasztrófavédelem.

Sólyom Airways: eltünt a befektető, nem fizetik ki a bért

Lucsik János, a Sólyom Holding tulajdonos-ügyvezetője csütörtökön délután tudatta a cég 73 alkalmazottjával, hogy a lehetséges befektetővel folytatott tárgyalások zátonyra futottak, a cég fizetésképtelenné vált, így az alkalmazottak már a szeptemberi bérüket sem kapják meg. Elmondta azt is: Vágó József, a Sólyom Airways ügyvezetője kedden tájékoztatta, hogy az ománi befektetővel továbbra sem jött létre szerződés. Az atv.hu úgy tudja, hogy a Sólyom Airways eddig a Lucsik János által befizetett tagi kölcsönökből finanszírozta kiadásait; az összeg mintegy 120 millió forint. Vágó József csütörtökön reggel interjút adott a közrádiónak, majd ezt követően rosszullétre panaszkodott és kórházba került. A Sólyom Airways másik ügyvezetője…

Bajai bankrablás

Kiraboltak egy bajai bankot, két alkalmazottat bántalmaztak is – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A bankrabló 11 óra előtt pár perccel lépett a pénzintézetbe és kezében egy késsel készpénzt követelt a két női alkalmazottól. A bank dolgozói teljesítették a kérését, de a férfi kevésnek találta a pénzt, ezért mindkettőjüket bántalmazta, majd elmenekült a helyszínről. Az alkalmazottakat kórházba kellett szállítani. A rendőrség várja azok jelentkezését, akik a 25 év körüli, 160-170 centiméter magas, vékony testalkatú, sötét sportcipőt, fekete oldalzsebes nadrágot, sötét dzsekit, fején szemöldökig lehúzott sötét sapkát, illetve szeméig felhúzott sötét kendőt viselő tettessel, illetve a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval…

Mol-INA – Két további képviselő támogatta az LMP bizottsági kezdeményezését

Az LMP politikusain kívül összesen két képviselő támogatta annak a parlamenti bizottságnak a felállítását, amelyik azt vizsgálta volna, hogy milyen körülmények között kerültek a horvát INA részvényei a Mol Zrt.-hez – jelentette be szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András. Az LMP frakcióvezetője elmondta, hogy hétfőn valamennyi képviselőcsoportot megkeresték az ügyben, de csak a szocialista Garai István Levente és az Együtt-PM színeiben politizáló független Karácsony Gergely támogatta aláírásával a kezdeményezést. Hozzátette, a sajtóból megtudták, hogy a Fidesz és az Együtt-PM kiállt a Mol Zrt. elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt mellett. A Jobbik már hétfőn jelezte, hogy nem támogatják a testület létrehozását, a szocialisták pedig…

Kábítószerlabort lepleztek le a rendőrök Szegeden

Szintetikus kábítószert előállító laboratóriumot lepleztek le  Szegeden a rendőrök a szombati napon. A police.hu-n olvasható közlemény szerint a rendőrség még szombaton fogott el két férfit Szegeden a Tabán utcában. A 27 éves Sz. József és a 33 éves B. Ferenc ruházatában 141 gramm amfetamin tartalmú fehér port találtak a rendőrök. A nyomozók házkutatást tartottak a fiatalabb férfi szegedi tartózkodási helyén, ahol a két férfi kábítószerlabort üzemeltetett. A lakásban a rendőrök nagy mennyiségben foglaltak le szintetikus drog előállításához szükséges alapanyagokat, amit a hűtőben, illetve lombikokban tároltak. Az elsődleges szakértői vélemény szerint ezekből jelentős mennyiségű, akár több kilogrammnyi kábítószert állíthattak volna elő,…

Bútorok közé rejtve akarta az embercsempész a szíreket Olaszországba juttatni

Egy román illetőségű férfi a teherautóján lévő bútorok közé rejtette azt a négy szír férfit, akit Görögországból Olaszországba akart csempészni. A rendőrök az M70-es autóúton tartóztatták fel – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség weboldalán található információk szerint a román sofőr által vezetett teherautót hétfő hajnalban állították meg a rendőrök, majd a raktér ellenőrzése során találtak rá a négy szír származású férfira. A 18, 29 és 38 éves szír állampolgárokról kiderült, hogy nem rendelkeznek érvényes magyarországi tartózkodási engedéllyel. A román sofőr elmondta, hogy egy román ismerősének a kérésére, vette fel Athénben 3 nappal ezelőtt a négy embert, hogy Görögországból…

Eredménytelenül zárultak az MSZP és a DK tárgyalásai

Eredménytelenül zárultak le kedden az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) tárgyalásai, a DK önállóan készül a választásokra – jelentette be Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. Gyurcsány Ferenc azt nyilatkozta, hogy a választásokig hátralévő nyolc hónapban még változhat ez a helyzet, részükről akár az utolsó pillanatban is tető alá hozható valamilyen – leginkább az egyéni körzeteket érintő – megállapodás. Gyurcsány Ferenc – miután az MSZP és a DK vezetői egy órán át tárgyaltak a szocialista párt Jókai utcai székházában – elmondta: az MSZP az általuk igényelt kilenc helyett négy, valószínűleg nem nyerhető választókerületet adott volna át a DK-nak, és minden…

Kilenc körzetet kér az MSZP-től a DK, a legjobb listás helyüket Gyurcsánynak szánják

A Gyurcsány Ferenc által vezetett DK kilenc egyéni választókerületben szeretne jelöltet állítani a 2014-es választáson. Az MSZP és a Demokratikus Koalíció közös lista állítását tervezi, a DK-nak jutó legjobb helyet a pártelnök kapná. A DK és az MSZP vezetősége kedden reggel a szocialista párt Jókai utcai székházában folytatnak egyeztetéseket a közös listáról. A DK szóvivője, Gréczy Zsolt, kiosztotta az újságíróknak a párt tárgyalási javaslatait. E szerint az MSZP 66, a DK 9 egyéni választókerületben nevezhetne meg jelöltet, a DK 9 körzetéből 3-3 lenne nyerésre esélyes, bizonytalan, illetve jobboldali. A DK továbbra is közös listát állítana az MSZP-vel, és a lista minden nyolcadik…

Teljes útzár az 1-esen, Győrnél

Baleset miatt teljes szélességében lezárták az 1-es főutat Győr keleti végénél – közölte hétfő reggel a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője MTI-vel. Kocsis Tünde alezredes elmondta, hogy egy kamion ütközött hátulról egy személyautónak. Az autó sofőrje megsérült. A forgalmat mellékutakra terelik.