A szabad hírforrás

Thursday, April 30, 2026

Belföld

Antiszemita feliratok az ELTE-n

“Zsidók! Az egyetem a miénk, nem a tiétek” feliratú matricákat ragasztgattak ki a magukat “a magyar hallgatóknak” nevező ismeretlen elkövetők az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán (ELTE BTK). Többek között Heller Ágnes filozófus egyetemi szobájának névtáblájára is ragasztottak ilyen feliratot, de György Péter intézményigazgató ajtaja is kapott antiszemita matricát. „Másképp kell tanítanunk. Ez azt jelenti, hogy el kell kezdeni tanítanunk a hungarizmus történetét, meg kell tanítanunk a hallgatóinknak, hogy mi volt a nácizmus. Kérlelhetetlenül sokkal világosabban és egyértelműbben meg kell tanítanunk nekik, hogy mi az antiszemitizmus. Nem lett volna szabad szerintem ilyen finom liberális emelkedettségben élnünk az elmúlt években” –…

Elgázolták a lövöldözőt a Podmaniczky utcában

Egy külföldi férfi combon lőtte szintén külföldi vitapartnerét a szóváltást követően egy Podmaniczky utcai görög étteremben. A lövöldözés után a férfi kiszaladt az utcára, ahol egy BMW elgázolta. A sors fintora, hogy így ő is kórházba került, akárcsak az általa meglőtt áldozat. A rendőrség még vizsgálja az eset körülményeit.

Eltüntek a jobbikos polgármester menetlevelei

Eltűntek a gyöngyöspatai önkormányzattól Juhász Oszkár polgármester szolgálati autójának 2011-es menetlevelei, így sosem fog kiderülni, hová autózott Juhász több ezer kilométert a falu pénzén. A belső vizsgálat eredménye szerint mindezért a korábbi jegyző a felelős. Kissé árnyalja a képet, hogy a vizsgálatot lefolytató új jegyzőről úgy hírlik, Juhász híve. Az ATV szerkesztősége tavaly ősszel igényelte a 2011-2012-es közérdekű adatokat – benzinszámlákat és menetleveleket – a gyöngyöspatai polgármester, a jobbikos Juhász Oszkár használatában álló személygépkocsiról. A dokumentumok egy részét megkaptuk, azonban a 2011-es menetlevelek továbbra is hiányoznak, így nem tudható, hová autózott több ezer kilométer a falu polgármestere közpénzből. Az eltűnt…

Újra jön a lehűlés

A kellemes tavaszias időjárásnak sajnos úgy tűnik, hogy hamarosan búcsút mondhatunk. A következő hét végére ugyanis jön a lehűlés. Éjszakára újra mínuszokba fordulhat a hőmérséklet, sőt havazás is várható.

15 éves gengszter

Vádemelési javaslatot tett az ügyészség felé a zalaegerszegi rendőrkapitányság egy 15 éves fiú ellen, aki pénzt és cigarettát követelt iskolatársától a sapkájáért cserébe – tudhattuk meg a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság honlapjáról. A nyolcadik osztályos fiú ellen tavaly júniusban indult nyomozás, miután a gyanú szerint egy hatodikos diáktársát több alkalommal megfenyegette, hogy ha nem visz neki pénzt vagy cigarettát, akkor megvereti a barátaival. A fiú nyomatékképpen elvette társától a sapkáját, és azt csak akkor adta vissza, amikor a megfenyegetett diák eleget tett a többszöri felszólításnak. Az eljárásban a zalaegerszegi nyomozók kiderítették, hogy a 15 éves zsaroló több tanulót is próbált megfélemlíteni….

Fidesz kontra alkotmányvédők

A polgári engedetlenség a normális tiltakozás módjának számít. Bár ezek általában jogellenes cselekedetek, mégis bizonyos értelemben a demokrácia része – mondta Hack Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Hack Péter kifejtette: a polgári engedetlenség alapvetően jogellenes cselekedet, mert valamilyen fontos ügyre úgy próbálják felhívni a figyelmet, hogy jogszabályokat sértenek. A szakember hozzátette: a Fidesz felháborodás meglepő a székházfoglalással kapcsolatban, hiszen a kordonbontás és a 2002-es hídfoglalás is hasonló akció volt. Hack Péter szerint a székházfoglalás nem volt erőszakos, hiszen a tüntetők csak bemásztak egy kertbe. A később megérkező önkéntes verőemberek viszont erőszakkal távolították el a demonstrálókat, amivel önbíráskodást…

Másodszor írhatja át az idei költségvetést a parlament

Az E.ON gázüzletágának állami felvásárlásával összefüggésben változtathat az idei évi költségvetésen az Országgyűlés, amennyiben a képviselők négyötöde megszavazza az ehhez szükséges házszabálytól való eltérést. A Ház ülése 13 órakor kezdődik. A napirend előtti felszólalásokat megelőzően Gaal Gergely teheti le képviselői esküjét, aki az alkotmánybíróvá választott Salamon László helyére ülhet a KDNP-frakcióban. Ezt követően kerülhet sor az interpellációs időszakra, amit szokás szerint az azonnali kérdések követnek. A határozathozatalok elején elfogadhatják a kormány határon túli magyarokért végzett tevékenységéről szóló beszámolót, majd a szellemi tulajdonról és a jogi segítségnyújtásról rendelkező jogszabályokat módosíthatják. Az Országgyűlést ezt követően kihirdetheti az Európa Tanács (ET) emberkereskedelem elleni…

Vaddisznók sétáltak Salgótarjánban

A havazásnak és az így fellépő élelemhiánynak köszönhető, hogy a napokban vaddisznókkal találkozhattak a salgótarjáni lakosok a városban. A vadásztársaság szerint a magyarországi vaddisznóállomány túl van szaporodva. A közelmúltban az is előfordult Budaörsön, hogy egyes vadászoknak lakott területen belül is adtak vaddisznóra vonatkozó kilövési engedélyt. Forrás: Origo

Tízezrek tüntettek a fasizmus ellen

December első vasárnapjának a délutánján a rossz idővel dacolva tízezrek vonultak fel a Kossuth térre, hogy kifejezzék a fasizmus elutasítását. A tüntetés kirobbantója Gyöngyösi Márton Jobbikos képviselő antiszemita kirohanása volt, amikor is a zsidók listázására buzdította az ország vezetőit. A hitleri időszakot idéző listázási ötletre adott válasz volt a Kossuth téri NEM (Neonáci Ellenes Mozgalom) tüntetés. Ennek egy összefoglalóját láthatja itt.

Fokozott rendőri ellenőrzés lesz ma

Nagy rendőri ellenőrzéseket tartanak a főváros több kerületében a mai napon. A rendőrség honlapjára hétfőn feltett közlemény szerint Tóth Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya kedden déltől éjfélig, a főváros V., VI., VII., VIII., X. és XIV. kerület területére rendelt el fokozott ellenőrzést. “Az ellenőrzés célja a jogsértő tevékenységek megelőzése, visszaszorítása, felderítése, az állampolgárok szubjektív biztonságérzetének javítása” – írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Forrás: MTI