Az Együtt-PM Szövetség feljelenti Zsigó Róbertet “a rasszistázás miatt”

Az Együtt-PM szövetség rágalmazás miatt feljelentést tesz Zsigó Róbert bajai polgármester, a Fidesz szóvivője ellen, amiért rasszistának nevezett egy a szövetség aktivistája által fejlesztett internetes játékot.

Zsigó Róbert múlt pénteki közleményében azt írta: “a hatalomért vergődő bukott baloldal azonban ma ennél is tovább ment, egy nyíltan rasszista, cigánygyűlölő játékot szerkesztett”. A Fidesz ifjúsági társszervezete később arra kérte az Amnesty International jogvédő szervezetet, hogy azonnal lépjen fel az Együtt-PM szövetséget vezető “Bajnai Gordon gyűlöletkeltő internetes játéka” ellen.
A szövetség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében ismerteti, hogy a feljelentést a politikus azon rágalmazó kijelentései miatt teszik, amelyekkel rasszistának bélyegzett egy az aktivistájuk által fejlesztett webes játékot, ezen keresztül pedig “lerasszistázta” az egész politikai közösségüket.
Hangsúlyozzák, hogy az Együtt-PM szövetség elítéli a rasszizmust, határozott és következetes ellenfele mindenféle kirekesztő, gyűlöletkeltő politikának.
Szerintük a fideszes kampányt kifigurázó játékuk nem gyűlöletkeltő, nem erőszakos: az internethasználók körében jól ismert Frogger-játék alapjaira és “történetére” épül.
Hangsúlyozzák, hogy a figura szürke, és soha, egyetlen percre sem volt barna. “Hülyének, súlyos színtévesztőnek, vagy rossz szándékú hazugnak kell lenni ahhoz, hogy a szürkét valaki barnának lássa, láttassa” – fogalmaz az Együtt-PM a közleményben, ismételten felszólítva Baja polgármesterét, bizonyítsa állítását a játék rasszista jellegéről.

Forrás: MTI

Szólj hozzá!