Velázquez-kiállítás nyílt Bécsben
A művészettörténelem eddigi egyik legnagyobb szabású Velázquez-kiállítása nyílt meg a bécsi Művészettörténeti Múzeumban. Az ünnepélyes megnyitót hétfő este tartották Letícia spanyol királyné és Heinz Fischer osztrák államfő jelenlétében.
A tárlat nem csak a múzeum történetében egyedülálló, valószínűleg a mi generációnknak már nem lesz újra ilyen lehetősége, hogy ennyi és ilyen fontos Velázquez-művet egy helyen láthasson – mondta a múzeum igazgatója. A most megnyíló kiállítást a “spanyol trilógia” harmadik részének nevezte, ugyanis 2001-ben El Greco-, 2005-ben pedig Goya-tárlatnak adott otthont a bécsi múzeum. A kiállításon 46 alkotás mutatja be a festő munkásságát és életútját. A múzeum igazgatója, Sabine Haag kiemelte: a bécsi Művészettörténeti Múzeumnak remek szakmai és baráti kapcsolata van a madridi Prado képtárral, ahonnan hét kép érkezett. Mint mondta, Közép-Európában ez az első olyan kiállítás, amely Velázquez (1599-1660) teljes életművét bemutatja.
A tárlaton olyan híres Velázquez-művek tekinthetők meg, mint A Háromkirályok imádása és a Sevillai vízárus, valamint a Vénusz tükörrel című festmény is, amely a brit Nemzeti Képtárból való. A szervezők további tíz festményt szerettek volna még kiállítani, de az alkotások magas biztosítási költsége miatt ez meghiúsult.
Az osztrák állam összesen egymilliárd euró értékben vállalt kezességet a bécsi múzeumokban idén vendégszereplő alkotásokra, s mivel idén különösen sok nagy mester művei voltak láthatók az osztrák fővárosban, a keret elfogyott.
Január 29-től tudományos szimpózium kíséri a kiállítást, amely február 15-ig várja a látogatókat.