Már két magyar döntős a 200 méteres Kajak-kenu vb-n

Az előfutamokból két magyar egység biztosította a helyét a vasárnapi döntőben 200 méteren a moszkvai kajak-kenu világbajnokság pénteki versenynapján.

A 200-as táv első fordulójában mindössze három számban, női kenu egyesben és kajak párosban, valamint férfi kenu párosban lehetett egyenes ágon a döntőbe kerülni, ehhez egyformán az első helyet kellett megszerezni. Lakatos Zsanettnek ez nem sikerült, miután nagy csatában kikapott orosz riválisától és második lett, a Kárász Anna, Vad Ninetta és a Nagy Péter, Lantos Ádám duó azonban minden ellenfelénél gyorsabbnak bizonyult, így már készülhet a vasárnapi fináléra.
A többi számban amolyan bemelegítésként szolgált az előfutam, igazi tétje nem volt.
Kajak egyesben a friss Európa-bajnok Kozák Danuta és a két éve Londonban olimpiai hatodik Dudás Miklós is futamgyőzelemmel kezdett, míg a kenusok hasonló számában Nagy egy második hellyel mutatkozott be. A Molnár Péter, Bán Kristóf kajak páros negyedik lett. Ezek az egységek – akárcsak Lakatos – szombat délután a középfutamból biztosíthatják be finálés szereplésüket.
A további program (magyar idő szerint):
szombat:
500 és 1000 m-es döntők 9.00
200 m-es középfutamok 12.30
5000 m-es döntők 14.30
vasárnap:
500 és 1000 m-es döntők 7.25
200 m-es döntők 9.38
váltó előfutamok 13.00
váltó döntők 15.00

 

Szólj hozzá!