Letartóztatták a zuglói emberölés feltételezett elkövetőjét

Rendőrkézre került az a 31 éves férfi, aki a gyanú szerint a múlt héten megölt egy 47 éves nőt Zuglóban – jelentette be Sulányi Vilmos, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Bűnügyi Főosztálya Életvédelmi Osztályának alosztályvezetője hétfőn sajtótájékoztatón.

A rendőr alezredes közölte, a holttestre az áldozat fia talált rá a múlt pénteken, a nőt vélhetően egy nappal korábban ölték meg. Hozzátette: az asszony bántalmazás miatt vesztette életét.
Sulányi Vilmos arról a nyomozás érdekeire hivatkozva nem beszélt, hogyan jutottak el a 31 éves gyanúsítotthoz, ugyanakkor annyit elmondott: vasárnap menekülés közben fogták el a férfit, akinél egy táska is volt, benne az eszközzel, amellyel a gyilkosságot elkövette. A gyanúsított – akit őrizetbe vettek és kezdeményezik az előzetes letartóztatását – beismerte tettét.
Az alosztályvezető közlése szerint a férfi nem ismerte áldozatát, az interneten vették fel a kapcsolatot, az emberölés indoka anyagi haszonszerzés volt. A gyanúsított – akinek nem volt munkája – egy laptopot és készpénzt vitt el az áldozatától.

 

Szólj hozzá!