Lehallgatták Bajnai emberét?
Az Együtt-PM kampányembere szerint Zsigó Róbert olyan mondatokat idézett tőle, melyeket normális körülmények között nem hallhatott.
Nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen a Kecskeméti Járási Ügyészség Bogád „Zutyu” Zoltán feljelentése nyomán, büntetendő tiltott adatszerzés és büntetendő zaklatás vétségének gyanúja miatt – tudta meg az atv.hu.
Az ATV Szabad szemmel című műsorában Bogád Zoltán, az Együtt-PM kampányembere korábban elmondta: a bajai időközi választást megelőzően egy helyi kávézó teraszán telefonbeszélgetést folytatott Bajnai Gordonnal. Noha Bogád közelében – hallótávolságban – nem tartózkodott senki, néhány nappal később a bajai önkormányzat ülésén Zsigó Róbert fideszes polgármester szinte szó szerint idézte Bogád szavait.
Bogád ezt követően ismeretlen személy ellen feljelentést tett, aminek hatására október 18-án elrendelték a nyomozást.
atv.hu