Egyiptom és Franciaország 5,2 milliárd eurós fegyverüzletről írt alá szerződést hétfőn Kairóban

A szerződés alapján Kairó 24 darab Rafale típusú vadászgépet, egy multifunkcionális FREMM fregattot és a hozzájuk tartozó fegyverzetet, egyebek mellett az MBDA cég által gyártott rakétákat is vásárol Párizstól.
A három szerződést a két ország védelmi minisztere, illetve a vadászgépeket gyártó francia Dassault Aviation cég vezérigazgatója írta alá Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfő jelenlétében.
Egyiptom az első külföldi vásárlója a Rafale (széllökés) szuperszonikus vadászgépnek. Diplomáciai források szerint a szeptemberben kezdődött tárgyalások során mutatott egyiptomi érdeklődés mértéke a vadászgépek iránt váratlanul érte Jean-Yves Le Drian francia védelmi minisztert, miután több egymást követő francia kormány is sikertelenül próbálkozott a repülők eladásával. A Dassault Aviation három éve folytat tárgyalásokat Indiával 126 gép leszállításáról, egyelőre eredménytelenül.
A megállapodás különös jelentőséget nyert, miután az egyiptomi légierő hétfő hajnalban légicsapásokat mért az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet líbiai ágára. A líbiai légierővel közösen kivitelezett hadműveletet arra válaszul hajtották végre, hogy a dzsihadisták vasárnap videofelvételt jelentettek meg 21 keresztény egyiptomi vendégmunkás lefejezéséről.
Egyiptomi katonai szakértők szerint azonban a szélsőségesek elleni támadás terve nem a vasárnapi események kapcsán született. A légierő mindössze néhány órával a vérontásról készült felvételek megjelenése után precízen kivitelezett csapásokat mért az IÁ állásaira, ami lehetetlen lett volna hosszú, és a líbiai féllel közösen végzett előkészületek nélkül – mondta az an-Níl televízióban Háled Okkása, a kairói Nemzetbiztonsági Tanulmányi Központ igazgatója.
Ez utóbbit megerősítette a líbiai hadsereg szóvivője, Mohamed el-Hedzsázi is, aki az al-Ahrám egyiptomi hírportálnak elmondta, hogy a tovább folytatódó, koordinált hadművelet során eddig 64 szélsőségessel, köztük a csoport három vezető személyiségével végeztek. Sajtóértesülések szerint Egyiptom az ország nyugati határához közeli Derna kikötővárosban mért csapásokat a dzsihadisták állásaira, míg a líbiai légierő Szirt és Ben-Dzsavád városok környékén hajtott végre támadásokat.
Miközben az IÁ térnyerése miatt az elmúlt napokban francia és olasz tisztségviselők is nagyobb hajlandóságot mutattak a líbiai helyzetbe való katonai beavatkozásra, Egyiptom és Líbia is a Líbiában tevékeny terrorcsoportok elleni nemzetközi fellépésre szólított fel. Szíszi és Francois Hollande francia elnök az ENSZ biztonsági tanácsának ülését, és az IÁ elleni határozott fellépést kérte, Számeh Sukri egyiptomi külügyminiszter pedig New Yorkba utazott annak érdekében, hogy előrébb mozdítsa az országa közvetlen szomszédságában működő dzsihadisták elleni összefogást.
A líbiai fővárost lassan fél éve ellenőrzése alatt tartó Fadzsr Líbia iszlamista milícia hétfőn arra szólította fel az országban tartózkodó egyiptomiakat, hogy saját biztonságuk érdekében 48 órán belül hagyják el Líbiát. A félkatonai szervezet által támogatott, Tripoliban működő párhuzamos kormány az ország elleni elfogadhatatlan agressziónak nevezte az egyiptomi légitámadásokat.
MTI

Szólj hozzá!