A szabad hírforrás

Saturday, April 20, 2024

Külföld

Holttestet raboltak szellemházassághoz Kínában

Halottakkal kereskedők kerültek a rendőrség hálójába, amivel ismét bizonyosságot nyert, Kína egyes részein él még a “szellemházasságok” évezredes gyakorlata, miszerint az egyedülállóként elhunyt férfiak mellé egy nőt kell temetni. Ha pedig nincs, akkor vásárolnak. A legfrissebb esetnek a kínai médiabeszámolók szerint 11 gyanúsítottja van. Egyikük töredelmesen bevallotta, hogy a kelet-kínai Santung tartomány Tiencsiao településén hantolták ki a női holttestet, amely mindössze három hónapig nyugodhatott békében. Végül az észak-kínai Hopej tartomány Vu’an városában adtak túl a tetemen 18 ezer jüanért, vagyis több mint 700 ezer forintért. Ám a vevő – mint utóbb kiderült – egy viszonteladó volt, aki 38 ezer jüanért,…

Közel kétmillió, otthonülő fiatal okoz problémát Spanyolországnak

Közel kétmillió – 15 és 29 év közötti – fiatal nem tanul és nem is dolgozik, szülei nyakán él Spanyolországban – ez derül ki az Európai Gazdasági és Együttműködési Szervezet (OECD ) legújabb felméréséből, amelyet szerdán az El Mundo című spanyol napilap ismertetett. A felmérés szerint a 34 tagú szervezeten belül Törökország után Spanyolországban legmagasabb az otthonülők aránya, az említett korcsoport tagjainak 25,79 százaléka, azaz 1 millió 957 ezer fiatal nem kezd semmit az életével. Törökországban ez az arány 29,19, Olaszországban 24,62, Chilében 22,33, Mexikóban 22,04, Írországban pedig 21,09 százalék. Dirk van Damme, a szervezet oktatásért felelős igazgatója úgy véli:…

Szerelemlakatok veszélyeztetik a párizsi hidakat

A szerelmesek névvel, monogrammal, vagy szívvel ellátott lakatokat helyezésnek el párizsi hidakon, azonban ennek a veszélyei egyre nyilvánvalóbbak. Mára a Szajnán átívelő hidakat több százezer ilyen lakat díszíti, amelynek következtében júniusban leszakadt a Pont des Arts gyalogoshíd rácsozott korlátjának egy része a lakatok súlyától. A hatóságok hétfőn kezdték el kihelyezni az érintett hidakra a figyelmeztetéseket, amelyben felhívják a párok figyelmét a lakatok veszélyére és arra buzdítják őket, hogy inkább selfie-ket készítsenek magukról és tegyék közzé a képeket a Twitteren. A lakatolókat mindazonáltal továbbra sem fogják megbüntetni – olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában. A szerelemlakatolás gyakorlata…

A palesztin terroristák taktikája a hírek manipulálása

Az Erős szikla hadművelet a végéhez közeledik a Gázai övezetben, az Izraeli Védelmi Erők megkezdték a kivonulást a térségből, melynek infrastruktúrája gyakorlatilag megsemmisült. A palesztinok temetik a halottjaikat, s bár Rafahnál még harcok zajlanak, a Hamász már hatalmas győzelemről beszél és toboroz. De vajon miért beszélhetnek a terroristák győzelemről? A válasz a palesztin propagandagépezet működésében keresendő. Amikor a 2009-es Öntött ólom hadművelet végén három heti sivatagban éjszakázás után végül Izraelen keresztül bejutottam a Gázai övezetbe, elkeserítő látvány fogadott. Rakétatalálatot kapott panelházak acélgerendái meredtek csontvázként az ég felé, a homokos földön még ott feküdtek a hadműveletben megölt állatok, az övezetben pedig…

Izrael folytatja a gázai akciót

Izrael eddigi gázai övezeti akciója részben sikeresnek mondható, mivel számos terrorista csempészalagutat számoltak fel, sőt olyan alagúthálózatot is sikerült leleplezniük, amelyet a palesztin terroristák egy minden eddiginél nagyobb, civilek elleni mészárláshoz akartak felhasználni. Ha a terrorakcióhoz készült alagúthálózat leleplezését vesszük csak figyelembe, azzal máris megközelítőleg legalább 2000 civil életét sikerült megmenteniük az izraeli katonáknak, mégis a hadvezetés az akciók folytatása mellett döntött, mivel a Hamasz még a humanitárius békemegállapodás ellenére is folyamatosan támadásokat intézett Izrael ellen. Emellett a terroristák továbbra is rakétákkal lövik Izrael civil lakosságát.

A Fehér Ház elítélte az izraeli katonák elleni Hamász-támadást

Az Egyesült Államok a humanitárius tűzszünet barbár megsértésének nevezte és elítélte pénteken, hogy a Hamász fegyveresei izraeli katonákat támadtak meg, ezen kívül sürgette az elhurcolt izraeli katona szabadon bocsátását. Tony Blinken helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó “teljesen felháborítónak” tartja az izraeli katona elhurcolását. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok elítéli ezt, és a fogoly elengedésére szólította fel a Hamászt. Blinken emellett sürgette, hogy a nemzetközi közösség ítélje el a tűzszünet megsértését és felszólította mindazokat, akik befolyással bírnak a Hamászra, hogy vegyék rá a Gázai övezetet kormányzó iszlamista palesztin szervezetet a katona szabadon bocsátására és arra, hogy betartsa az egy nappal korábban kötött megállapodást….

85 kiló kokaint foglaltak le az olasz hatóságok

Egy Chiléből érkező teherhajón több mint nyolcvanöt kilogramm kokaint foglaltak le az olasz hatóságok hétfő reggel a calabriai Gioia Tauro kikötőjében. A kokaint két, fát szállító konténerben akarták becsempészni. Az olasz hatóságok közlése szerint Reggio Calabria rendőrsége és Gioia Tauro vámőrsége napok óta várta a hajót. A kikötőbe érkező teherhajók rakományait speciális szkennerrel ellenőrzték, így vették észre a fa közé rejtett kokaint. A több mint 85 kilogramm kábítószer az olasz és európai piacon mintegy 17 millió euró bevételt (több mint 5 milliárd forint) jelentett volna a drogkereskedők számára. Gioia Tauro kikötőjében az év eleje óta 945 kilogramm kokaint foglaltak le….

Izrael bevetette a légierőt a palesztin rakétainditó állások ellen

Gázából több rakétát indítottak Izrael területére, mire Izrael bevetette a légierőt, hogy gázai övezeti palesztin rakétainditó állásokat tegyen ártalmatlanná. A közlemény szerint kilenc célpont ellen intéztek támadást vasárnap kora reggel, köztük voltak álcázott rakétakilövők, fegyvergyárak és “terrortevékenység helyszínei”. Előző este hat, Gázából indított rakéta ért izraeli területet, kettő közülük egy gyárat talált el és gyújtott fel Szderótban. E hónapban megszaporodtak az Izrael elleni palesztin rakétatámadások, több mint hatvan rakétát lőttek ki a zsidó állam felé, miközben az izraeli hadsereg átfogó hadműveletet folytat Ciszjordániában a Hamász palesztin iszlamista mozgalom tagjai ellen, három elrabolt izraeli tizenévest keresve. MTI

Hajószerencsétlenség Líbia és az olasz partok között

Egy illegális bevándorlókat szállító hajó borult fel hétfőn a líbiai partok és a dél-olaszországi Lampedusa közötti tengerszakaszon. Az olasz haditengerészet helyszínre sietett egységei szerint a baleset Líbiától ötven, Lampedusától száz mérföldre délre történt. A túlélők egy részét a baleset közelében levő kereskedelmi hajók vettek fedélzetre. Nem tudni, hogy pontosan hányan utaztak a hajón. A helyszínre érkezett olasz hadihajók első jelentései szerint közel száz a túlélő, többen a tengerbe fulladtak. MTI

Energiaital túladagolás miatt esett kómába egy fiatal

Egy norvég fiatal a barátaival játszott 14 órás Call of Duty csata közben fogyasztott el 4 liter energiaitalt, amelynek a következtében leállt a veséje és kómába esett. Az orvosok segítségének köszönhetően az élete megmenekült, de 13 napos megfigyelésen (elvonókúrán) benn tartották a kórházban. A kórházi kezelése alatt a vérnyomását gyógyszerek segítségével sikerült stabilizálni.