A VPS szerver, kontra otthoni szerver

A szerver bérlés mint lehetőség egyre népszerűbb, most már nincs igazán olyan start up, melynek ne lenne itt-ott egy-egy szerverbérleménye, melyen a céges adatait, különféle fájlokat, képeket, szerződéseket, levelezéseket, és a honlapadatokat tárolják.

Ezek az adatok ugyanis mind-mind komoly tárhelyeket emésztenek fel, és ahhoz, hogy a kollégák elérjék a munkájukhoz szükséges adatokat, szüksége van a cégnek egy számukra megfelelő méretű tárhelyre, mely mindenki számára elérhető a csapatból. A honlapok kép, szöveg, és videó adatai is mind szervereken vannak elhelyezve, és a látogatók ennek köszönhetően láthatják a tartalmat, gördülékenyen be tudják tölteni a felületet és kereshetnek, letölthetnek róla dolgokat. Viszont sok esetben problematikus a cégek számára egy saját szerver fenntartása, karbantartása, a számára szükséges fizikai körülmények biztosítása, és megfelelőbb számukra az, ha inkább a tárhely bérlés mellett döntenek, egy teljes fizikai tárhely kibérlésével, vagy ha nem rendelkeznek olyan nagy adatmennyiséggel, akkor egy kisebb tárhelyet, azaz egy részekre osztott fizikai tárhely lehetőség mellett is dönthetnek. Ez esetben a tárhely egy részét veszik csak bérbe, ezt nevettük VPS szerver bérlésnek.

A VPS szerver bérlés megéri minden kisebb vállalkozásnak, akiknek egy otthoni számítógép tárhelye már nem elegendő, viszont arra nincsen kapacitásuk, hogy egy teljes szervert megvásároljanak.Ilyen esetekben érdemes egy kisebb szerver mellett dönteni, és a VPS-t választani!

Szólj hozzá!