Olvastam egy érdekes írást a Mosthallottam.hu oldalon, amelynek a címe „Agyamra megy a főnök – Így növeld az önuralmad”. A cikkben nem csupán a főnök-beosztott viszonyban lévő feszültségről, hanem úgy általában arról van szó, hogy trenírozzuk magunkat, hogy egy feszült szituációban ne szálljon el az agyunk. A címből kiindulva azonban el kezdtem gondolkozni, hogy vajon miért is közhely szinte, hogy a főnököt csak utálni lehet. Kétségtelen, hogy elég sok rossz vezető van, de azért nekem volt olyan szerencsém, hogy pár jó főnöknek is dolgozhattam már. Az általam megismert rossz vezetők zömének a leggyakrabban az volt a baja, hogy egyáltalán nem érdekelte a beosztottja, alkalmazottja, nem tett egyáltalán erőfeszítést arra, hogy megismerve a munkatársakat, személyre szabottan vezesse, motiválja őket. Ilyenkor még a legjobb eset az volt, ha saját magából kiindulva motiválta az alkalmazottakat (azt gondolva, hogy mindenkit ugyanaz indít be, mint ami őt is). A legrosszabb pedig természetesen az, amikor eszébe se jutott motiválni, vezetni, csak elvárásai voltak a vezetőnek. Ezzel szemben az általam megismert vezetők elég jól ismerték a csapatuk igényeit, motivációit, erősségeit és gyengéit egyaránt. Ezt a tudásukat viszont arra használták, hogy a munkatársakból a legjobbat hozzák ki. Egyik jó főnökömről se tudom elmondani, hogy bratyizós lett volna, mégis a csapat zöme abszolút elégedett volt a vezetéssel. Voltak követelmények, mivel azonban vezetés, motiválás is volt, ezért nem esett nehezünkre a követelményeknek megfelelni és nem a stressz növekedett bennünk, hanem a teljesítményünk. Így amellett, hogy mi jól jártunk azzal, hogy rendes vezetőnk volt, a cég is csak profitált belőle. Mivel a fluktuáció is alacsony volt ezeken a munkahelyeken, így nem kellett állandó csapatépítő tréningekre mennünk, hogy az újabb és újabb kollégák könnyen be tudjanak illeszkedni. Összességében tehát megéri a cégeknek jó vezetőket alkalmazni.