Érdemes –e szárítógépet venni?
Bár a szakértők szerint a szárítógép nem számít luxuscikknek, magam részéről még mindig kevesebb olyan családot ismerek, akiknél megtalálható ez a háztartási gép, mint akiknél nincs. Azonban azt alá kell írnom, hogy mi is elgondolkodtunk rajta egy időben, hogy beszerzünk egyet.
Pár éve új, nagyobb és több szempontból előnyös adottságokkal rendelkező lakásba költöztünk, így végül megoldódtak a problémáink, és nem vettünk szárítógépet. Viszont korábban valóban be kellett volna szereznünk egyet (hosszútávon) a következők miatt: egy panelben laktunk, ahol sajnos nem volt erkélyünk. Szinte évente szükségessé vált, hogy falat fessünk, mert olyan szinten párásodott a lakás, hogy mindenhol penész volt. Ilyen körülmények között azt mondom, hogy valóban szükséges lehet egy szárítógép beszerzése, viszont jelenleg, hogy van erkélyünk, és jobb a lakás szellőzése nincs rá szükségünk.
Mindenesetre ha mégis kellene, akkor szerintem a legpraktikusabb megoldás a mosó-szárítógép, ami nevéből is látszik kettő az egyben. Ezek a helytakarékosság szempontjából ajánlottak, viszont pár kilógrammal kevesebb mennyiséget képesek egyszerre befogadni.