Az avantgárd, mint művészettörténeti korszak (mely számos kisebb korszakot, -izmust tartalmazott) nagyjából az 1920-as években jött létre Európában. Azért mondom, hogy nagyjából, mert a korszakolás szempontjából is problémás ez a mozgalmakból összeálló stílustörténeti korszak.

Az avantgárd (izmustól független) jellemzője, hogy megkérdőjelez és összezavar. Az avantgárd eleve egy olyan történelmi korszakban született, mikor minden bizonytalan volt és zavaros: már a modernizmus is egy társadalmi elbizonytalanodás jeleit hordozza magán, a modernség is próbált választ keresni a megmagyarázhatatlan bizonytalanságra, melyet a századforduló környékén átéltek az emberek. Az avantgárd pedig választ ad az eleve bizonytalan társadalom világháború utáni életérzésére.

A zavarodottság, és a talajvesztettségre adott válasz: tegyük cseppfolyóssá a fogalmakat! A szavak nem fejezik ki azt, amit ki akarunk velük fejezni, a világ nem definiálható – akkor ne is próbáljuk definiálni. Ez a gondolkodás megújításának kísérlete. Az, hogy a gondolatok biztos határát felszámoljuk, felszabadítjuk a gondolkodásunkat is, és létrejöhet a paradigmaváltás.

Nagy hangsúlyt helyeztek a véletlenre és a tudatalattira. Az avantgárd művészek ellenben a modernizmus képviselőivel ki kívánták vinni a műalkotást a műteremből, megtapasztalhatóvá és művelhetővé akarták tenni az átlagos emberek számára is, azaz feloldották a befogadó és a feladó közti határvonalat. A művészek nem tekintik magukénak a műalkotásokat, inkább csak közvetítőként akarnak szerepelni, és hagyni a műalkotást, hogy működjön. A világban tapasztalt elidegenítő, zilált tapasztalatokat be akarják vinni a művészetbe. Azaz feloldották a művészet autonómiását, nem akarták elválasztani a hétköznapi élettől, és nem akartak a művészetet egyfajta magasztos dologként beállítani. Épp ezért, a legtöbb izmus valamilyen módon kapcsolódott különféle politikai irányzatokhoz. Az avantgárd művészek mozgalmakban, csoportosulásokban gondolkodtak.

Az avantgárd szorosan köthető a mozgalmiság igényéhez, folyamatos változásra, a korlátok, határok nélküliségre, egyfajta dinamizmust képviseltek, így bár sokan a művészek közül kapcsolódtak szélsőséges politikai nézetekhez, később a korábban általuk támogatott pártok ellenségeivé váltak, hiszen egy fasiszta- vagy kommunista diktatúra nem engedhetett teret folyamatosan mozgásban lévő, változásokat ösztönző művészeti képviselők tömegének.

Az avantgárd a magasztos eszméktől távol tartotta magát, azonban minél nagyobb volt ilyen téren az ellenállás, olyan mértékben preferálta a fejlődéshez, újításhoz, technikai eszközökhöz kapcsolódó tárgyak, szerkezetek bevonását a művészetbe. Nagyon szerették a nagyvárosokat, a gépeket, a járműveket, a gyárakat, mindent, ami készített, ami mechanikus, ami robotikus. Így szerettek kísérletezni új művészi ágazatokkal is, a fotóval, a filmmel, a hangfelvevő készülékekkel.

Az avantgárd nem köthető egyik művészeti ághoz sem, ők mindenben igyekeztek alkotni, a fent felsorolt modern művészeti ágazatoktól kezdve a festészeten és a szobrászaton át az irodalomig. Ezekben is igyekezték azt a nézetet képviselni, miszerint a forma, a fizikai adottságok, a test, a hang a lényeges, és persze a véletlen, a talált műalkotások jelentősége, az anyagszerűség. Nem a valós világot igyekeztek reprezentálni a műalkotással. A műalkotásokat deszemiotizálták, azaz megfosztották az eredeti jelentésétől.