190 éves a Miskolci Nemzeti Színház
A Miskolci Nemzeti Színház idén ünnepli fennállásának 190. évfordulóját. Erre való tekintettel vasárnap egész napos programmal (nyári színház, 1823 méteres síkfutás, előadások, monológ, este pedig gyertyás szerenád) várják az érdeklődőket.
A Miskolci Nemzeti Színházban első alkalommal 1823. augusztus 24-én Kisfaludy Károly A tatárok Magyarországban című darabját mutatták be. Az első miskolci színházépület 1843. július 19-ben tűz által lett porrá, majd 1857-ben a jelenlegi helyén újjáépítve nyitották meg újra, Vörösmarty Mihály Marót bán című darabjának bemutatásával.
Forrás: MTI