A modern kor embere soha nem dolgozott ennyit – és talán soha nem érezte magát ennyire kiüresedve a munkájában. A hatékonyság, profit és státusz hajszolása közepette gyakran feledésbe merül a kérdés: mi végre is dolgozunk? Pénzért? Biztonságért? Vagy talán… hivatásból?

Régen a mesterség nem csupán megélhetést jelentett, hanem identitást, közösséget, lelki tartást. A kézműves tudta, hogy munkája nyomot hagy – nemcsak az anyagban, de a közösség lelkében is. Ma viszont sokan érzik úgy, hogy munkájuk nem jelent valódi értéket, csak túlélésre elég.

Pedig a hivatás több a munkánál. A hivatás belső elköteleződés – valami olyan tevékenység, ami nemcsak kenyeret ad, hanem értelmet is. Legyen az tanítás, földművelés, gyógyítás vagy faesztergálás – ha szívből tesszük, akkor az nemcsak a világot formálja, hanem minket is. A munkának újra méltóságot kell adni.

Ehhez azonban rendszerszintű változás is kell: az oktatásban, a munkahelyi kultúrában, a társadalmi elismerés rendjében. De minden változás belül kezdődik. A kérdés tehát így hangzik: nemcsak mit dolgozol – hanem miért?

Mert egy nemzet nem attól virágzik, hogy sokat dolgozik, hanem attól, hogy sokan végzik a munkájukat hivatással, tisztességgel, és egymást emelve. Ez a munka jövője – és ezzel együtt a nemzet jövője is.