A Marsi – könyvajánló
Műszaki agyból pattant ki 2014 egyik legnagyobb könyvsikere. Andy Weir édesapja fizikus volt, ő maga pedig 15 éves korától programozóként dolgozott. Ha egy kis szórakozáshoz vágyott, Asimovot, vagy Arthur C. Clarkot vette le a polcról. Sok év múlva meg is lett a gyümülcse: a Marsi.
Weir több egyetemen is tanult programozást, de a diplomáig nem jutott el. Valószínűleg nem is volt szüksége rá, mert kamaszkorától kezdve gyakorlatilag állandóan foglalkoztatták a legnagyobb cégek. A jófejű fiúba azonban művészi véna is szorult, ami húszas éveiben saját blogján publikált sci-fi novellákban kezdett kibontakozni. Már egy korai alkotája, „A tojás” is tömegeket ihletett meg, amiről YouTube videók sokasága tanúskodik.
A Marsi Weir harmadik regénye volt, kiadót azonban nem talált hozzá. A saját kezébe vette a szöveg sorsát: először blogján publikált részleteket belőle, majd egy dolláros e-könyvként feltöltötte az Amazonas rendszerébe. Az ott elért viharos siker már felkeltette a kiadók figyelmét. A nyomtatott változat a New York Times bestseller listájának 12. helyéig jutott, a könyvből készült film pedig már idén várható a mozikban.
A nagy sikerű könyv gyakorlatilag egy sci-fi robinzonád, olyan lendületesen és kidolgozottan megírva, hogy az olvasók a műszaki alaposság dacára sem tudják letenni a könyvet. A történet főhőse, Mark Watney űrhajós egy néhány fős expedícióval érkezik a Marsra, azonban egy szerencsétlen baleset következtében ott ragad, miközben társai, akik őt halottnak vélik, hazafelé tartanak a Földre. A felszerelések megrongálódtak, az élelem vészesen kevés, és Mark mégcsak életjelet sem tud küldeni a Földre. Ám modern Robinsonként nem adja fel a harcot: sok-sok gondolkodással, ötleteléssel, számítással, szereléssel leleményességgel megpróbál felülkerekedni a körülményeken, és életfeltételeket biztosítani saját maga számára. Élményeit sajátos hangvételű, laza naplójegyzetek formájában ismerheti meg az olvasó.