Szakemberek szavaztak a hazai képzőművészeti toplistáról
A hazai művészeti szakma mintegy 130 meghatározó képviselőjének felkérésével választották meg Magyarország legjelentősebb kortárs képzőművészeit; a tízes lista a Kortárs képzőművészek Top 10 című, ingyenes magazinban is olvasható lesz.
A beérkezett szavazatok alapján napjaink legjelentősebbnek ítélt tíz hazai képzőművésze: Bak Imre, Bukta Imre, Csákány István, Csörgő Attila, Fehér László, Keserü Ilona, a Kis Varsó művészpáros, Maurer Dóra, Nádler István és Szűcs Attila.
A tíz magyar képzőművész kiválasztására és bemutatására az Art Market Budapest művészeti vásárt is szervező EDGE Communications művészeti ügynökség indított kezdeményezést azzal a céllal, hogy a kortárs képzőművészetet népszerűsítse, felkeltse a figyelmet a hazai kortárs képzőművészek által létrehozott különleges értékek iránt – közölte az ügynökség az MTI-vel a csütörtök esti eredményhirdetés előtt.
A képzőművészek kiválasztására a meghatározó hazai kortárs képzőművészeti intézmények igazgatói, az Art Market Budapesten is bemutatkozott hazai kortárs galériák vezetői, a 2014-es Kortárs magángyűjtők Top 10 szavazás alkalmával az első ötven közé sorolt műgyűjtők, a hazai művészeti sajtót képviselő főszerkesztők, valamint a program szakmai partnere, az Artkartell által kiválasztott kurátorok és művészettörténészek, összesen mintegy 130 személy kapott felkérést. Minden szakembernek tíz élő magyar képzőművész megnevezésére volt lehetősége.
A művészek kiválasztásának szempontjai között szerepelt az adott alkotó hazai és külföldi ismertsége, az életmű kiállítások és publikációk formájában való feldolgozottsága, a művész és alkotásainak jelentős nemzetközi művészeti bemutatókra történt meghívásai, hazai és külföldi köz- és magángyűjteményekben való reprezentáltsága, valamint a művésznek a pályatársakra, művészeti irányzatokra és korszakokra gyakorolt hatása. Kortársnak a magazin összeállításakor a szavazat leadásának időpontjában élő képzőművész minősült – közölte az EDGE Communications.