13. berlini nemzetközi irodalmi fesztivál
Magyarok is részt vesznek a 13. berlini nemzetközi irodalmi fesztivál (ilb) szervezésében, amely szeptember 4-én kezdődik. A rangos eseményen amelyen Salman Rushdie, John M. Coetzee és további mintegy 150 író (többek között Salman Rushdie, John M. Coetzee, valamint több magyar szerző is részt vesz), emellett több programot a német fővárosban működő magyar kulturális intézetben, a Collegium Hungaricum Berlinben (CHB) rendeznek.
A tíz napos ilb az egyik legrangosabb európai irodalmi fesztivál. Az első nap a hagyománynak megfelelően a Berlin liest (Berlin olvas) nevű akció keretében Berlin vállalkozó kedvű lakosai olvasnak fel kedvenc művükből egy-egy tetszés szerinti nyilvános helyen, parkban, metrómegállóban vagy éppen a berlini fal leghosszabb megmaradt szakaszánál, az East Side Gallerynél.
Az ilb keretében a gyermek- és ifjúsági irodalom újdonságait 100-nál több felolvasással, színházi előadással, szakmai beszélgetéssel mutatják be. A fesztivál egyik fő témájának számít az öregedés kultúrája, idén ebből az alkalomból két rendezvényt is Farkas Péter Nyolc perc című kötete köré szerveztek. A Kölnben élő író regénye egy demenciában – időskori szellemi hanyatlásban – élő szerelmespár történetét mutatja be, a német kiadásról készült egyik műbírálat szerint “csupa bölcsességgel és gyöngédséggel”.
Az ilb-en mutatják be Kati Marton magyar származású amerikai író-újságíró júliusban megjelent kötetét is, a magyarul A nép ellenségei – Családom regénye címmel 2010-ben kiadott munka német nyelvű változatát, amely egy német recenzió szerint “lenyűgöző kordokumentum” a hidegháborúról és a titkosszolgálatok gondolkodásmódjáról és munkamódszereiről.
A fesztivál számos rendezvényét az idén is a Balassi Intézet berlini Collegium Hungaricumában tartják. Szeptember 9-én például Változások a Balkánon címmel rendeznek beszélgetést egy szerb és egy horvát származású író – Bora Cosic és Roman Simic – részvételével arról, hogy milyen átalakuláson megy keresztül Belgrád és Zágráb az uniós csatlakozási folyamat révén, szeptember 12-én pedig Berlinben élő két iraki származású író – Fadhil al-Azavi és Huszein al-Mozani – részvételével Irak történetének legutóbbi korszakáról beszélgetnek.
A CHB nem csupán befogad rendezvényeket, hanem egy saját szervezésű programmal is készül. Az ilb alkalmából Esterházy Péter tart felolvasást szeptember 13-án Kertész Imre szeptember 20-án megjelenő német nyelvű kötetéből – a Letzte Einkehr, vagyis Az utolsó kocsma című munkából -, amely az irodalmi Nobel-díjas magyar író egy regénytöredékéből és a 2001-2009-es időszakban keletkezett naplóbejegyzéseiből készített válogatásból áll össze.
Forrás: MTI