Mik a székhelyszolgáltatás abszolút előnyei?

A székhelyszolgáltatás előnyeit hosszasan lehetne sorolni. Elsősorban pénzt és időt takarít meg az ügyfelei számára, legalábbis ezt emeli ki mindenki. De mégis hogyan teszi lehetővé a székhelyszolgáltatás, hogy a vállalkozók függetlenséget és kényelmet érezzenek, és mindezt olcsón?
Az olcsó székhelyszolgáltatás titka abban áll, hogy a szolgáltató munkatársai a cégjegyzékben feltüntetett címen -azaz a székhelyszolgáltató címén- veszik át a cégnek érkezett küldeményeket, hivatalos leveleket. Ezekről, a beérkezett levelekről jegyzőkönyv készül a nap végén, ezen keresztül pontos kimutatás készítenek az ügyfelek számára, melyet továbbítanak is e-mailben. Ha erre felhatalmazást kap a szolgáltató, – leveleidet szkennelve, vagy faxon is eljuttatják a megadott elérhetőségre a hivatalos leveleket. Tehát naponta friss információt biztosít a szolgáltató az ügyfélnek, és ha szükséges tartja a kapcsolatot a levelezőpartnereivel is.

Könnyebbséget jelent az is, hogy ha az ügyfél cége valamilyen hatósági szervek, a NAV és más hivatali szervek felkeresnék, a székhelyszolgáltatóval munkaviszonyban álló gazdasági szakember képviseli a céget.

A székhelyszolgáltatás része, hogy a cég székhelyét jelölő cégtáblát elkészítteti,  és ki is helyezteti a szolgáltató az utcafrontra, emellett pedig lehetőséget biztosít az iroda arra is, hogy üzleti tárgyalásait a székhelyszolgáltató által fenntartott elektronikailag teljesen felszerelt tárgyalótermekben folytassa le.

Szólj hozzá!