Együtt: alapjaiban rossz a tankönyvellátási rendszer

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja véleménye szerint a Könyvtárellátó (Kello) és az egész tankönyvellátási rendszer alapjaiban rossz, hiába próbál apró korrigálásokat véghez vinni a szaktárca – közölte szerdán Szabó Szabolcs.

A független képviselő, aki Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár szerdai sajtótájékoztatójára reagált, azt írta: továbbra is követeli a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) és a Kello megszüntetését.
A politikus közleményében úgy fogalmaz, hogy a Fidesz-KDNP az elmúlt öt évben “ámokfutást” folytatott az oktatási rendszerben, most pedig “visszatértünk a kiindulási ponthoz”. Arra reagálva, hogy csak a leszállított és átvett könyveket számlázzák ki, közölte: régen is úgy működött a rendszer, hogy a szülők akkor fizettek, ha megkapták a csomagot, nem pedig előre hitelezve.
Véleménye szerint az államtitkár sajtótájékoztatóján az nem derült ki, hogy kormány a maga által okozott törvénytelenséget felszámolja-e. Az is kérdés, hogy milyen tankönyvekből rendelhetnek az iskolák – írta.
Azzal folytatta, hogy a sajtótájékoztatón elhangzott, csökken a tankönyvek ára. Megállapítása szerint tavaly kiderült, hogy ez azt jelenti, a gyerekek rossz minőségű könyveket kapnak, mert az iskolák az alacsonyan meghatározott költségkeret miatt kénytelenek voltak a “kísérleti tankönyvekből” rendelni. Úgy tűnik, hogy ez az idén sem lesz másként, mert ezek továbbra is engedély nélkül szerepelnek a rendelhető tankönyvek listáján – fogalmaz.
Czunyiné Bertalan Judit a sajtótájékoztatón azt jelentette be, hogy megkezdődött a 2015/16-os tanévre a tankönyvrendelés: változás, hogy több idő áll rendelkezésre erre és a kiadványok további húsz százalékkal lesznek olcsóbbak.

MTI

 

Szólj hozzá!