A gyerekek 80 százalékánál is több eszik naponta chipset

Mozgásszegény életmód és kevés gyümölcsfogyasztás jellemzi a magyar gyerekeket.

A magyar gyerekek 80 százalékánál is többre jellemző, hogy naponta eszik chipset, csokit és cukrot, ezzel szemben csak minden ötödik gyerek fogyaszt rendszeresen gyümölcsöt vagy zöldséget – állítja egy, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége és a Marslakócskák Multivitamin gyártója által végzett közös kutatás. A felmérésben 1000-nél több, 14 év alatti gyermeket kérdeztek meg arról, hogy mikor és mivel táplálkoznak a legszívesebben, illetve hogy mennyire élnek egészséges életmódot.

A felmérés során kapott válaszokból kiderült, hogy az óvodás-iskolás korosztály a „3 C” bűvöletében él: a Csoki, a Cukor és a Chips a kedvencük. 82 százalékuk minden nap eszik ezekből, ráadásul többször is. A 6 és 10 év közöttiek élnek a „legegészségtelenebb” módon: közülük minden második gyerek naponta többször is fogyaszt valamilyen édes nassolnivalót.

A szakemberek szerint ajánlott napi 4-5 alkalommal való étkezés különös fontosságú a gyerekek esetében. A felmérés szerint ezt mindössze 58 százalékuk teszi meg, míg 90 százalékuk mindössze háromszor étkezik.

Ugyanakkor a gyerekek mindössze 21 százaléka eszik rendszeresen gyümölcsöt, minden tizedik gyerek reggel, mások délután, illetve este – derült ki a felméréséből. A legtöbben – első étkezésnek – különféle pékáruk és szendvicsek (54%), vagy esetleg müzli (24%) közül választanak. A vacsorák között a leves vezet: a gyerekek 38 százalékának ez a kedvenc étele.
A gyerekek az almát (37%), a banánt (35%) és az epret (18%) tették a képzeletbeli dobogóra, a barack, a szilva és a málna a sor végén kullog. A zöldségek között az érmesek a paradicsom (39%), a sárgarépa (24%) és az uborka (22%), miközben alig szavazott valaki a káposztára, paprikára, karfiolra, sütőtökre, céklára.

A Marslakócskák kutatásának egyik megdöbbentő érdekessége emellett – amely sokat elmond a fogyasztási szokásokról is –, hogy egy „vakteszten” a gyermekek fele nem ismerte fel a szilva, harmada a paprika, negyede a körte és az uborka ízét, de 20%-ban a paradicsom, vagy a répa felismerése is gondot okozott.

A fejlődő szervezeteknek nagy szüksége van a gyümölcsökben, zöldségekben található, sokféle természetes vitaminra, ásványi anyagra. Ugyanakkor az, a betegségek elleni védekezéshez, az idegrendszer kiegyensúlyozott működéséhez elengedhetetlen a vitaminpótlás is, mivel természetes állapotban igen nehéz a szükséges mennyiségű vitamint szervezetünkbe juttatni. Az ajánlott napi C-vitamin bevitelhez például legalább 2 kg almát, vagy szőlőt kellene elfogyasztanunk minden nap, a szervezetünk számára naponta szükséges B6 vitamin mennyiséget nagyjából 3 kg őszibarack tartalmazza, a javasolt E-vitamin mennyiséghez pedig 1,5 kg szilvából juthatunk hozzá.

A lányok 90, a fiúk 87 százaléka állította, hogy igyekszik vitaminkészítményekkel pótolni a természetes vitaminforrásokat. Közülük kevesebb, mint a fele (42%) vallja, hogy naponta kap ilyesmit a szüleitől, majd az alkalmankénti szedők következnek, 19 százalékkal. A kutatás adatai szerint harmadik a „hetente szedők” tábora (13%). A vidéki és a fővárosi válaszadók között hatalmas a különbség: az étkezésüket rendszeresen vitaminkészítményekkel pótolók 66 százaléka Budapesten él.

A szabadidő eltöltésében pedig továbbra is kevés szerep jut a rendszeres mozgásnak, a szabad levegőn zajló játéknak: a szomorú statisztika szerint, a tévézés magasan vezeti a listát (28%), a második legtöbb időt pedig a számítógép előtt töltik a gyerekek (19%), több mint 50%-ban pedig egyáltalán nem sportolnak semmit.

Forrás: ATV

Szólj hozzá!