Vidor fesztivál indul Nyíregyházán

Kilenc nap alatt hatvan helyszínen összesen közel négyszáz program vár a látogatókra a pénteken kezdődő VIdámság és Derű ORszágos Seregszemléjén, azaz a Vidor Fesztiválon, Nyíregyházán.

Immár tizenkettedik alkalommal kerül megrendezésre a programsorozat, amely most szeptember 7-ig tart, az eseményen hozzávetőlegesen 120 ezer érdeklődőre számítanak Nyíregyházán és további huszonkilenc Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen. A kínálatban színházi és utcaszínházi előadások, gyermekprogramok, bábelőadások, koncertek, kiállítások és filmvetítések egyaránt szerepelnek, a programok kilencven százalékát – a hagyományoknak megfelelően – ingyenesen tekintheti meg a közönség.
A péntek esti, Kossuth téri megnyitó után a brazil Flavia Coelho ad koncertet, fellépésével kezdetét veszi az a világzenei koncertsorozat, melynek keretében szombat este például az angolai Bonga, szeptember 7-én pedig a Sebestyén Mártával és Balogh Gusztival kiegészülő francia Deep Forest zenél a közönségnek. Rajtuk kívül fellép Herczku Ágnes és Nikola Parov, a Djabe, Pál István Szalonna és Bandája, az autentikus moldvai-csángó népzenét játszó Fanfara Complexa, Szalóki Ági és zenekara, a Magyarvista Social Klub, a Fabula Rasa Orchestra, a Makám, valamint Bíró Eszter és zenekara. A Korzó Színpadon fellép a Parapács, a Sajtkukacz, a Kolo együttes, a Tatros, Rutkai Bori és a Hébe-hóba Banda, illetve az Etnofaun.
A rendezvény gerincét alkotó színházi verseny keretében kilenc nagyszínpadi és hét kamaraszínházi előadást tekinthetnek meg a látogatók a legnagyobb hazai színházak társulatainak tolmácsolásában: az első előadást, a budapesti Katona József Színház  előadásában A nyaralás című komédiát péntek este mutatják be a Móricz Zsigmond Színházban. A tavalyi évhez hasonlóan a Makk Károly filmrendező által vezetett zsűri “házhoz viszi” majd a nyertes társulatok díjait.
A város főtere a fesztivál idejére az ország legnagyobb mozijává változik, ahol esténként mintegy 3-4 ezren nevethetik végig az idén 65 éves Kern András filmes életművéből összeállított válogatást. Ezen kívül gazdag utcazenei, bábszínházi és képzőművészeti program is várja az érdeklődőket.
Idén négy kiállítást tekinthetnek meg a fesztiválozók: Ámos Imre Szól a kakas… című tárlatát, amelyen az Antal-Lusztig Gyűjteményben található alkotások kerülnek a látogatók elé. Emlékkiállítással idézik fel a nagyszerű színházi fotós, Koncz Zsuzsa és a Vidor oszlopos karikaturistája, Lehoczki Károly alakját. Emellett a nyíregyházi képző- és iparművészekből álló Eleven Művészeti Csoport minden érzékszervre ható tárlatát is megtekintheti a közönség.

Forrás: MTI

Szólj hozzá!