Vámbéry Ármin kiállítás az MTA-n

A száz évvel ezelőtt elhunyt turkológus, Vámbéry Ármin életéről szóló kiállítás nyílt pénteken a Magyar Tudományos Akadémián (MTA).

A  Vámbéry Ármin kiállítás az MTA Könyvtár és Információs Központ Vasarely Termében látható Keletkutató dervisruhában címmel. A turkológus életéről és munkásságáról honlap is készült, így a tudós kéziratai és egyéb dokumentumai a nagyközönség számára is elérhetővé válnak – közölte az az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel.
Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár a közlemény szerint megnyitó beszédében kiemelte Vámbéry Ármin életének és munkásságának üzenetét a ma élő generációk számára, és reményét fejezte ki, hogy a centenárium alkalmából szervezett programoknak köszönhetően ez az üzenet egyre többekhez eljut. Beszélt továbbá a kormány keleti nyitás politikájáról, amely gazdasági és kulturális együttműködést egyaránt jelent.
Az 1832-ben született Vámbéry Ármin, a magyarországi keletkutatás talán legkülönlegesebb pályáját bejáró képviselője száz évvel ezelőtt, 1913. szeptember 15-én hunyt el. Neki köszönhetően kezdődött el hazánkban az egyetemi turkológiai oktatás, de az MTA tagjaként sokat tett a tudós testület könyvtárának gyarapításáért is: gyűjteményéből több mint hatszáz nyomtatott könyv és hatvan értékes török, perzsa és arab nyelvű kézirat került az Akadémia könyvtárába fia, Vámbéry Rusztem adományaként.

Forrás: MTI

Szólj hozzá!