Letartóztattak egy massachusettsi férfit, mert megfenyegette az elnököt

A rendőrség letartóztatott egy férfit a Massachusetts állambeli Mansfieldben, mert azzal fenyegetőzött, hogy megöli Barack Obama amerikai elnököt – közölte vasárnap internetes kiadásában az attleborói The Sun Chronicle napilap.

A rendőrség az elnök biztonságáért felelős titkosszolgálat (Secret Service) kérésére pénteken fogta el a férfit, aki mintegy másfél órán át megtagadta lakása elhagyását, s az együttműködést a hatóságokkal. Emiatt kommandósokat és egy tárgyalót vezényeltek ki a helyszínre.
A férfi végül megadta magát, nevét nem közölték a hatóságok. Egyelőre csak annyi ismeretes róla, hogy 26 éves, mentális problémái vannak és korábban is őrizetbe került már.
A gyanúsított lakását tűzszerészek és tűzoltók veszélyes anyagokat keresve átkutatták, de nem találtak semmit.
Az amerikai szövetségi törvények szerint az amerikai elnök és alelnök halállal, elrablásával vagy testi sértésével való fenyegetése bírsággal és/vagy öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható bűncselekménynek számít.
Obama elnök egyes jelentések szerint évi 3 ezer halálos fenyegetést kap. Ezt a számot a titkosszolgálat illetékese egy korábbi kongresszusi meghallgatás során túlzásnak vélte. Bár arról nem osztott meg információkat, hogy adatai szerint hány fenyegetést kap az elnök, hangsúlyozta, minden ilyen esetet komolyan vesz.

Ceoteka

Szólj hozzá!