Felavattásra került az Audi győri logisztikai parkja

A hétfői napon volt a hivatalos megnyitója az Audi győri logisztikai parkjának, amely a járműgyár közelében 10 milliárd forintból épült és 300 új munkahelyet teremtett.

Az ünnepségen Axel Schifferer, az Audi Hungaria Motor Kft. pénzügyi igazgatója elmondta: a napi 150 kamionnyi rakomány kezelésére alkalmas logisztikai park feladata, hogy száz százalékos ellátásbiztonságot garantáljon a járműgyárnak, amelybe 30 országból érkeznek a beszállítók termékei.
Hozzátette: a beruházás eredményeként a gyárhoz közvetlen kapcsolattal rendelkező, modern infrastruktúrával felszerelt logisztikai bázison tárolják, készítik elő és osztják el a beérkezett termékeket.
Tallosi Károly, a létesítményt építő és bérbeadóként üzemeltető A-K Építőipari Kft. tulajdonos ügyvezetője elmondta, hogy rekordgyorsasággal, alig öt hónap alatt építették fel a 75 ezer négyzetméteres csarnokot, amelyhez 20 ezer négyzetméternyi külső burkolat tartozik.
A munka során 140 ezer köbméter földet mozgattak meg, 41 ezer köbméter betont, 25 kilométernyi csőhálózatot, 60 kilométer hosszúságú vezetéket építettek be – érzékeltette a beruházás nagyságrendjét.
Az ügyvezető jelezte: nem először építenek logisztikai parkot úgy, hogy bérlőnek adják ki a létesítményt, példaként az amerikai Dana, illetve az Audi-beszállító német Rudolph Logistik Gruppe új győri telephelyét említette.
Tallosi Károly egy korábbi interjúban elhárította az MTI azon kérdését, milyen távra veszi bérbe a létesítményt az Audi, Erről egy tavaly szeptemberi interjúban is csak annyit árult el, “a beruházás értékének megfelelően hosszú távú” bérleti szerződést kötöttek, “mai, sztenderd piaci áron”, az összeg és az időtartam azonban üzleti titok.
Rüdiger Buss, a csarnokból az Audi-gyárat kiszolgáló Panopa Logistics ügyvezetésének elnöke az eseményen arról beszélt: autópiaci és kelet-európai terjeszkedésüknek is fontos állomása a csarnok üzembe helyezése, amely évente 30 ezer kamiont szolgál majd ki.
Az Audi győri üzemének teljes vertikumú gyárrá fejlesztéséhez mintegy 900 millió eurós beruházással kezdett neki tavaly nyáron a társaság. A logisztikai park (amelyben beszállítói telephelyek is létesülnek) helyszínére korábban három aspiráns – Győr mellett Gönyű és Pozsony – került szóba.
Az Audi tavaly június végén jelentette be, hogy Győrben valósul meg a beruházás, a döntést gazdaságossági szempontokkal indokolták.

Forrás: MTI

Szólj hozzá!