A szabad hírforrás

Thursday, March 28, 2024

Sport

A magyarok voltak a legjobbak a kajak-kenuban

A magyar szövetségi kapitány várakozásait felülmúlta, hogy hat érmet, köztük három aranyat szerzett a kajak-kenu válogatott a londoni olimpián. A kiemelkedő teljesítménynek köszönhetően a magyar válogatott végzett a kajak-kenu éremtáblázatának az élén. “Volt olyan szám, amely jobban sikerült a vártnál, volt talán olyan is, amely kicsit haloványabb volt, de ez benne van a versenyben. Összességében azonban nagyon boldogok vagyunk ezzel az eredménnyel – nyilatkozott az MTI-nek Storcz Botond, aki kajakosként három ötkarikás elsőséget gyűjtött, szakvezetőként azonban ez volt az első olimpiája. – Mindhárom szakág szereplésével elégedett vagyok, nyilvánvalóan jobb lett volna, ha kenuban is sikerül érmet szerezni, de Vajda Attila…

Olimpiai rekord a kosárlabdában

Az amerikai kosárlabda csapat történelmet írt a Nigéria elleni mérkőzésen, amikor minden eddigi olimpiai rekordot megdöntve 156 pontot dobott. Az előző rekord még 1988-ban, a szöuli olimpiáról származott, ahol a Brazil válogatott 138 pontot ért el az Egyiptom elleni mérkőzésen. A londoni mérkőzés legeredményesebb játékosa Carmelo Anthony volt, aki 12 hárompontos dobásból 10-et sikeresen értékesített. Mike Krzysewski, az amerikaiak szövetségi kapitánya úgy fogalmazott, csapatának tagjai képtelenek voltak hibázni: “Eddig még soha nem irányítottam ennyire pontosan célzó csapatot. Azt hiszem, bármelyik ellenfél megalázónak tartaná, ha nem akarnánk jól játszva nyerni. Most is csak ennyit tettünk, igyekeztünk eredményesen kosárlabdázni és győzni.” Forrás:…