A videójáték segítheti a gyerekek beilleszkedését, de ne vigyük túlzásba!

Könnyebb a beilleszkedés azoknak a gyerekeknek, akik napi szinten egy keveset videojátékkal töltenek, napi 3 óránál több ilyen jellegű elfoglaltság azonban már beilleszkedési zavarokat okozhat – derült ki az Oxfordi Egyetem kutatásából.

A kutatásban 5 ezer 10 és 15 év közötti gyerek vett részt, akiknek 75 százaléka napi szinten játszik konzolon vagy számítógépen. Az első csoportba azok a gyerekek tartoztak, akik ugyan minden nap játszottak videojátékokkal, de egy óránál kevesebbet. Ők nagyobb eséllyel válaszolták azt a kutatók kérdésére, hogy meg vannak elégedve az életükkel, mint azok, akik egyáltalán nem játszottak videojátékokkal, vagy lényegesen többet mint egy órát.
Az első csoportba tartozó gyerekeknek ezenkívül erősebbek voltak a társas kapcsolataik is, kevesebb jelét mutatták hiperaktivitásnak és kevesebb érzelmi problémáról számoltak be, mint társaik – ismertette a Pediatrics tudományos folyóiratban közzétett tanulmányt a BBC hírportálja.
A kutatás szerint azok a gyerekek, akik naponta több mint 3 órát töltöttek videojátékokkal, kisebb eséllyel voltak elégedettek életükkel és kevésbé voltak szociálisak mint társaik.
Andrew Przybylski, a kutatást vezető pszichológus szerint több ok is állhat a kapott eredmények mögött. Kiemelte, hogy a videojátékokkal játszó gyerekek között kialakulhat egy közös nyelv, így jobban megértik egymást, mint azokat, akik nem játszanak videojátékokkal. Utóbbiak ezért könnyebben is esnek ki a közös beszélgetésekből.
Przybylski a kutatás fontosságát abban látja, hogy az pontosabb megközelítések kiindulópontja lehet egy olyan témát illetően, amely teljesen megosztja a közvéleményt. Míg egyesek a videojátékok abszolút pozitív hatásában hisznek, mások kizárólag erőszakos cselekedetekkel kötik össze azokat.
A kutató felhívta a figyelmet arra, hogy a kutatás ugyan a videojátékok hatására koncentrált, más tényezők – mint például a családon belüli kapcsolatok erőssége – jóval nagyobb szerepet játszanak a gyerekek szociális és pszichológiai fejlődésében.

Forrás: BBC

Vélemény, hozzászólás?