A muzsika hangja című musicalt mutatja be a Pesti Magyar Színház

A muzsika hangja című musicalt mutatja be a Pesti Magyar Színház pénteken, szombaton és vasárnap, hármas szereposztásban, Geszthy Veronika, Mahó Andrea és Wégner Judit főszereplésével, Eperjes Károly rendezésében a nagyszínpadon.

Az izgalommal, szerelemmel, humorral és közkedvelt dallamokkal fűszerezett darabban, a társulat tagjai és a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei mellett Andrádi Zsanett, Csengeri Attila, Endrődi Ágnes, Fonyó Barbara, Hűvösvölgyi Ildikó, Sáfár Mónika játszik – olvasható a színház csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A többfordulós castinggal kiválasztott szereplők legfiatalabbjai közül sokan – mint például Kornis Anna, Nagy Juli, Bauer Gergő, Ember Léna, Mayer Szonja és Szirtes Marcell – a TV2 Az ének iskolája című műsorának diákjai közül kerültek ki. A közlemény szerint az előadás szuperprodukcióhoz méltó szereplőgárdával és látványvilággal várja a nézőket.
A muzsika hangjának története a zene és a családi összetartás fontosságára hívja fel a figyelmet. A színház meghívására hétgyermekes családok vehettek részt a csütörtöki főpróbán, annak apropóján, hogy a legendás darabban is hét gyermeke van a főszereplő Trapp kapitánynak. Ugyancsak a színház vendégeként 250 állami gondozott gyermek is megtekintheti az előadást.
“A színház alapvető irányelvei közé tartozik, hogy minél több fiatallal ismertethesse meg a művészeteket, gazdagíthassa kulturális élményeiket” – olvasható a közleményben.
A produkció díszletét Szabolcs János, a jelmezeket Rátkai Erzsébet, a koreográfiát Bartha László készítette.
A muzsika hangja című musical zenéjét Richard Rodgers, dalszövegeit Oscar Hammerstein II írta, a szövegkönyv Howard Lindsay és Russel Crouse munkája.
A muzsika hangja (The Sound of Music) című amerikai zenés filmdrámát Robert Wise rendezte 1964-ben a 20th Century Fox filmstúdió gondozásában. A filmet Hollywood egyik klasszikus musicaljeként tartják számon, és jelentős előrelépést hozott Julie Andrews színésznő számára.

 

Szólj hozzá!